MEGÓVTA A NÉPSZAVAZÁST A PRO DEMOCRAŢIA. A Pro Democraţia Egyesület és a Sajtófigyelő Ügynökség óvást nyújtott be a november 22-i népszavazás ellen, mert a referendum így, ahogy most megrendezték, aláásta az elnökválasztási kampány tisztaságát, egyértelműen a népszavazást kiíró jelöltnek kedvezett. Továbbá megszegték a Velencei Bizottság ajánlásait a referendum megszervezésének elfogadható gyakorlatára vonatkozóan, és azokat is, amelyek szerint az EU tagországaiban az állami intézményeknek nem szabadna valamelyik válasz mellett síkraszállniuk. Dolguk a tájékoztatás lett volna. Az egyesület szerint a vasárnapi referendum diktatúrákban szokásos népszavazásokra hasonlított. (Agerpres)
RENDELLENESSÉGEKET LÁTOTT AZ EBESZ, NEM CSALÁST. A vasárnapi elnökválasztás nagy vonalakban megfelelt a nemzetközi elvárásoknak, gondok a különleges szavazóközpontokkal adódtak — nyilatkozta az EBESZ megfigyelőcsoportjának vezetője. Vadim Zdanovic elmondta, számos olyan különleges központban jártak, ahol hosszú sorok alakultak ki, és sokan nem tudták leadni voksukat, mert a szavazásra szánt idő lejárt, mielőtt sorra kerültek volna. Kifogásolták a választási törvények utolsó pillanatban, már kampányidőszakban való módosítását is. A kettős szavazásokról és hasonló esetekről Zdanovic megjegyezte, az EBESZ jelentése szabálytalanságokat, és nem választási csalást említ. (Agerpres)
MONICA IACOB RIDZI ESETE A SZAVAZÓKKAL. A Zsil völgyében Traian Băsescu elveszítette a választásokat, Mircea Geoană 41,4, Antonescu 20,8, Traian Băsescu 17,5 százalékot ért el. A Ziare.com úgy véli, az államfő rossz szerepléséhez nagyban hozzájárultak Monica Iacob Ridzi és férje, Petrozsény polgármesterének korrupciógyanús ügyletei. (Gardianul)
KIRE SZAVAZTAK A TURISTÁK? A külön kijelölt választóhelyeken szavazott vasárnap a voksolók öt százaléka, zömük Traian Băsescura nyomta a pecsétet, ami azt is jelentheti, hogy a választás napján tapasztalt nagy turistaforgalom szervezői a demokrata-liberálisok voltak. (Gardianul) MEGFELEDKEZTEK NEGOIŢĂRÓL. A november elején kinevezett kormányfőt és kabinetjét ugyanis tizenöt nappal a kinevezése után be kellett volna iktatni. Eddig viszont a parlament állandó bizottsága még napirendre sem tűzte a miniszterek meghallgatását és a szavazás időpontját. A különös helyzet megoldására sem az alkotmányban, sem a parlamenti házszabályzatban nincs rendelkezés. (Erdély FM)