Az alaposabb kivizsgálást a brassói táblabÃróság mellett működÅ‘ ügyészség végzi el, de annyi már most látszik, hogy a megyénkben ,,leleplezett választásicsalás-kÃsérletek" valójában üzemzavarok voltak — derül ki a megyei rendÅ‘rparancsnok nyilatkozatából.
A sepsiszentgyörgyi Pinocchio óvodában másodszori szavazással gyanúsÃtott helybeli férfi minden jel szerint a körzeti választási bizottság figyelmetlenségének áldozata, elÅ‘ször ugyanis tévedésbÅ‘l a szomszédos terembe tért be feleségével, és ott szó nélkül rányomták a szavazást tanúsÃtó cÃmkét a személyi igazolványára — de már nem Ãrták rá a dátumot, mert rájöttek, hogy az illetÅ‘nek nem ott kell választania. Mivel nem kÃsérték át a következÅ‘ ajtó mögötti, másik körzetbe, és nem tisztázták rögtön a történteket, a szomszédos bizottságban gyanút keltett a kitöltetlen cÃmke, és a vétlen polgár bekerült a statisztikákba. Egyszerű a magyarázata a súlyosabbnak tűnÅ‘ orbaiteleki ügynek is, ahol két személyt (egy barátosi lakcÃmű férfit és kovásznai hozzátartozóját) tizennyolc mozgóurnás igénylés meghamisÃtásával vádolnak: a rendÅ‘rnek az azonos kézÃrású kérvények tűntek fel, és ezeket nem is a mozgásképtelen választók Ãrták, hanem ez a két önkéntes, aki még bizottsági tag sem volt; az egyébként érvényes orvosi igazolással rendelkezÅ‘ betegek nem kértek mozgóurnát, de ha már magától házhoz jött, éltek a lehetÅ‘séggel, és maga a választás, illetve népszavazás az ilyen helyzetekre elÅ‘Ãrt szabályok betartásával zajlott le. Más emlÃtésre méltó félreértést nem jegyeztek fel, a más megyékbÅ‘l érkezÅ‘ buszok közönsége igazi, nem választási utasnak bizonyult.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.