Négy este, négy előadás

2009. november 26., csütörtök, Közélet

Négy fellépést magában foglaló turnéra indul ma a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az Ivácson László rendezte és koreografálta, Hol jársz, hová mész? című Kádár Kata-balladafeldolgozást bemutatják a Szegedi Nemzeti Színházban, a budapesti Hagyományok Házában, a Szatmárnémeti Északi Színházban és a kolozsvári Állami Magyar Operában.

A táncjáték különlegessége, hogy népzene és dzsesszes hangzású zenei elemek váltakoznak, a hagyományos néptánc mellett táncszínházi, balett- és kontakttáncelemek is megjelennek. (fekete)

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1546
szavazógép
2009-11-26: Közélet - x:

Háromszéki címerek a fővárosban

Mai közigazgatási címerekből nyílt kiállítás Bukarestben az Akadémiai Könyvtárban kedd délután. A tizenegy kiállított megyei jelkép között ott volt a mienk is, a községek közül Árkos, Gidófalva és Zabola címere képviselte Háromszéket.
2009-11-27: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Színház
* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió ma 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdió­termében bemutató előadást tart William Shakespeare Hamlet című produkciójával. Rendezte: Uray Péter.