Nénémasszony a járóbeteg-rendelőbe igyekszik. Két héttel ezelőtt, amikor a kora reggeli autóbusszal bevergődött a városba, mára adtak sorszámot. Telefonálhatott volna, de ő már így szokta meg, személyesen intézi dolgait. Ezúttal nem sikerült. A keresett rendelő zárva, az ajtón nagy betűkkel kifüggesztve: szabadnap. Új időpontot kérne, de nincs akitől. Bizonyosan néhány nap múlva újra próbálkozik. Addig azon töpreng, ha egy más betegsége lenne, és más orvost keresne, vajon lenne-e, aki megvizsgálja. Nem tudni. A rendszerben nincs rendszer, a kényszerszabadságolás azt is felborította, ami volt.
Az ügyintéző is igyekszik. Papírjaival hóna alatt bekopog ide, bekopog oda. Sehol senki. Holnap újból jön. Egyik aláírást megszerzi, másikat nem. Ott szabadnap ma is. Hazamegy. Gyermeke ül a tévé előtt. Kérdi: — Miért nem vagy iskolában? Válasz: — Ma nincs tanítás. Kérdi: — És mikor van? Válasz: — Holnap biztosan, de azután nem tudom, talán december 14-ig. Felhívja az osztályfőnököt, hogy ellenőrizze a hallottakat. Kérdés: — Ha netán december 14-től kiadják a vakációt, mikor iratkozhatnak be az érettségire a végzősök, hisz éppen ebben az időszakban lenne törvényes? Válasz: — Nem tudom. Kérdés: — És a dolgozatokat mikor írják? Válasz: — Annyit ne akadékoskodjék, mennem kell, intéznivalóm van, hátha valamelyik hivatalt nyitva találom.
Igyekszik a postás, a könyvelő, az ügyvéd, az árukezelő, igyekszik mindenki. A rászoruló is siet a szociális irodához, a segélyszervezethez, az ingyenkonyhára, a kukához. Az iroda és a konyha is bezár néhány napra, a kuka talán nem. Vagy tán az is?
