Eddig Kovászna megyéből több tíz garatváladék-próbát küldtek a bukaresti Cantacuzino Immunológiai Intézetbe, közülük három esetben igazolódott be az új típusú influenzavírus jelenléte.
Érdeklődésünkre dr. Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató elmondta, a három beteg közül egyet kezeltek kórházban, de őt is már hazaengedték. Tájékoztatott, hogy a járványtanászok követik az érintett családok, hozzátartozók állapotát, az iskolaorvosok pedig járják azokat a közösségeket, ahonnan többen hiányoznak hűléses megbetegedések miatt.
Deme igazgató elmondta, a betegség magas lázzal, rossz általános közérzettel, orrfolyással jár, lefolyásával egyidejűleg kialakul az immunitás, a vírus elhal, így a betegségen átesett személy nem vírushordozó. A tizenhat éven felüli diákok oltásáról a szülőket a napokban tájékoztatják, és visszajelzést várnak, beleegyeznek-e vagy elutasítják a védőoltást.
Az egészségügyi minisztérium tegnap közzétett legfrissebb adatai szerint eddig az országban 3427 megbetegedést jegyeztek, öten meghaltak, ketten ezen a héten.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.