Románia bruttó hazai terméke (GDP) 0,6 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest — közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (OSI). A november közepén közzétett becsült adatoknál kisebb mértékben csökkent a GDP, az OSI akkor még 0,7 százalékot jelzett előre.
Az éves szintre vonatkozó adat azonban változatlan: a román gazdaság a harmadik negyedévben 7,1 százalékkal zsugorodott a 2008-as hasonló időszakhoz képest. Az idei év első kilenc hónapjában a GDP 7,4 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Éves viszonylatban egyedül a mezőgazdasági szektor növekedett, 2,4 százalékos bővülést ért el az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A román GDP legnagyobb részét kitevő ipar teljesítménye 3,5 százalékkal csökkent, az építőipar 17,4 százalékos, a kereskedelem pedig 11,3 százalékos visszaesést szenvedett 2008 harmadik negyedévéhez képest. A lakossági fogyasztás 11,8 százalékkal csökkent.
Letartóztatták a Gelsor igazgatóját
Indonéziában tartóztatták le a nemzetközi körözés alatt álló Nicolae Popát, akit itthon az idén jogerősen tizenöt év börtönbüntetésre ítéltek egy befektetési magánalap csődbe juttatása miatt. A rendőrség tegnapi bejelentése szerint Popát december 2-án tartóztatták le a jakartai hatóságok. A Gelsor nevű cégcsoport igazgatója volt, amely egyebek között az Országos Befektetési Alapot is kezelte. A magánalap 2000 tavaszán ment csődbe, körülbelül 300 000 ember megtakarításai vesztek oda. A volt igazgató közvetlenül a botrány kirobbanása után menekült külföldre.
Szemben a forgalommal
Csaknem harminc kilométert hajtott forgalommal szemben az alig két nappal korábban felavatott észak-erdélyi autópályán egy teherautó, amelynek vezetője a rendőrség előtt tett nyilatkozata szerint nem vette észre, hogy rossz irányba megy, mert soha életében nem vezetett még autópályán — mondta a rendőröknek. Beismerte, hogy látta, meglehetősen sokan jönnek a szemközti irányból, és folyamatosan fényjelzéseket adnak le neki, de állítása szerint nem értette, hogy mit akarnak. A gyanútlan teherautó-vezető csak akkor győződött meg végképp, hogy valamit elvétett, amikor ,,rendőri kíséretet kapott". A rendőrség közbelépésének köszönhetően a harminc kilométeres ,,ellenszáguldás" során senkinek nem esett baja. A pénzbírság mellett a sofőrtől két hónapra elvették a jogosítványát. * A kolozsvári tanács tegnapi ülésén úgy döntött, hogy kitiltja a város egy részéből a nehézgépkocsi-forgalmat. A határozatot az autópálya megnyitására időzítették, a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik nem hajthatnak be a városba, csak abban az esetben, ha erre engedéllyel rendelkeznek. A megszorítás egyelőre azokra a városrészekre vonatkozik, amelyeken keresztül Torda, illetve Nagyvárad felé lehet menni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.