MONDTA A MAGÁÉT. Traian Băsescu vasárnap este az exit poll eredmények bejelentése előtt elkezdett beszélni, igaz, a tévéállomások csak Mircea Geoană mámoros szózata után közvetítették. Érdekes, hogy a demokrata-liberálisok már az este folyamán tudták: három-öt százalékkal győznek. (Realitatea)
MIKOR LEHET ÜNNEPELNI? Győzelmi ünnepet ült a szocdem és a liberális párt, mint kiderült, teljesen fölöslegesen, mert a hivatalos számlálás szerint Băsescu győzött. Az estének egyetlen tanulsága van, nem az exit pollok, hanem a számlálás után kell pezsgőt bontani.
SEMMISÉG VOLT, SZÉTLŐTTÜK ŐKET. Traian Băsescu éjjel háromkor már nagyon magabiztos volt. Amikor elhagyta a Demokrata-Liberális Párt Modrogan utcai székhelyét, csak annyit mondott: ,,Semmiség volt. Szétlőttük őket." Az utcán a párt néhány szimpatizánsa fogadta. Miután beszállt gépkocsijába, azt mondta a jelen lévő újságíróknak: ,,A sajtónak meg csak azt üzenem, hogy az eredményt már a statisztikai intézet is megerősítette." (Agerpres)
MARADÁSÁRA VOKSOLTAK. Klaus Johannis félig komolyan, félig viccesen azt mondta, a szebeniek azért szavaztak oly nagy arányban (hatvan százalékban) Băsescura, hogy ő továbbra is a város polgármestere maradjon. (Ziare.com)
GAZDASÁGILAG KÁROS LENNE, HA A VESZTES ÓVNA. A banki szakértők szerint a gazdaságnak az ártana a legtöbbet, ha a választások eredményeit megóvná a vesztes fél, mivel a bizonytalan állapot veszélyeztetné az IMF-hitel következő részletének a folyósítását. (Hotnews)
MERRE MENTEK A VOKSOK? Az INSOMAR felmérése megmutatja, hogy az első fordulóban induló jelöltek szavazótáborai tagjainak miként oszlott meg a voksuk a második forduló két jelöltje között. Crin Antonescu szavazóinak 67,4 százaléka Mircea Geoanăra szavazott, míg Kelemen Hunor választóinak csupán 49 százaléka tette ezt. Sorin Oprescu támogatóinak 53,3 százaléka a SZDP jelöltjét szavazta meg, és Corneliu Vadim Tudor szavazóbázisának 54,3 százaléka is Geoanăt részesítette előnyben. (Realitatea)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.