Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényéből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.
A Ridley Scott produceri keze alatt készülő filmben Donald Sutherland, a Deadwood című sorozatból ismert Ian Shane, valamint Rufus Sewell játssza a főszerepet. Az író az AP amerikai hírügynökségnek adott exkluzív interjújában elmondta, több ajánlatot is kapott a regény 2―4 órás filmfeldolgozására, de egyedül Ridley Scott akart olyan változatot készíteni, ami megragadja a könyv komplexitását. ,,A legtöbben úgy vélik, ez a legjobb könyvem, én magam pedig úgy éreztem, hogy ki kell tartanom a hosszabb minisorozat mellett. És Ridley volt az egyetlen, aki garantálni tudta ezt" ― tette hozzá Follett. A német―kanadai produkcióban készülő nyolcórás sorozatra független forrásokból szedték össze a pénzt, így egyelőre még az sem dőlt el, hogy melyik csatorna mutathatja be a négy- vagy nyolcrészesre bontott történetet.
,,A legjobban az tetszett a forgatókönyvben, hogy a történet erős maradt. Megkönnyebbültem, amikor olvastam" ― dicsérte a brit író John Pielmeier munkáját. A negyvenmillió dolláros költségvetésből készülő alkotást a fóti Astra Stúdió mellett Ócsán és Ausztriában forgatták. Scott és producertársa, Rola Bauer szerint a magyar helyszínek révén lehetővé vált, hogy spóroljanak, és az amerikai csatornák anyagi hozzájárulása nélkül forgassák le a sorozatot. Írországi és kanadai helyszínek megtekintése után döntöttek Magyarország mellett, de a döntésben nem csak az alacsonyabb költségek játszottak szerepet. Scott a magyar szakemberek tudását is dicsérte. ,,Itt rengeteget kapunk a pénzünkért. Lenyűgöző a stáb, a szakemberek és a művészek tudása. Tényleg nagyon jó, a lehető legjobb" ― méltatta a forgatást segítő magyarokat a világhírű rendező.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.