Akár egymilliárd ember is elveszítheti lakhelyét a klímaváltozás miatt a következő negyven évben — derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) tegnap közölt felméréséből.
A koppenhágai ENSZ-klímakonferencia második napján bemutatott tanulmány szerint már el is indult az éghajlatváltozás keltette menekülthullám; tavaly világszerte húszmillióan váltak hajléktalanná környezeti katasztrófák következtében, amelyek gyakorisága a globális felmelegedés előrehaladtával tovább nő. Az IOM szerint a klímamenekültek többsége nem tud elvándorolni hazájából gazdagabb országba, ahol több a lehetőség a boldogulásra. A menekültek legfeljebb a természeti csapás sújtotta régió elhagyására képesek, és az amúgy is túlnépesedett környező nagyvárosokig jutnak el. Az IOM tanulmánya szerint az évszázad közepéig főként olyan régiókban jelenhetnek meg klímamenekültek nagy számban, amelyek az éghajlatváltozástól függetlenül is nagy nehézségekkel küzdenek. Ezek a térségek Nyugat-Afrika és Délkelet-Ázsia egyes vidékei, Közép-Amerika legnagyobb része, valamint Banglades és Afganisztán egésze.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.