Szinte hihetetlen, hogy csak két hét van karácsonyig, és hiába a kivilágított üzletek sokasága, mégsem érződik sehol az ünnepváró hangulat. A gyerekek hosszú vakációra készülnek, de semmi izgalom, öröm. A sok meghirdetett kézműves-foglalkozás ugyan lefoglalja az érdeklődőket, de csak az óvodások, kisiskolások szemében csillan fel a fény, ha az ünnepet emlegetik.
A fásultság olyan mértékű, hogy elgondolkodtató, milyen lehet egy mostani diák lelkivilága, ha mindez ennyire hidegen hagyja. Az a kérdés is felvetődik bennem, hogy mi, felnőttek milyen mértékben vagyunk hibásak ennek a helyzetnek a kialakulásáért. A politikai kavalkád és az egyre fenyegetőbb pénztelenség, a biztonságérzet csökkenése nyomot hagy mindenki lelkében, mégis mintha mi inkább várnánk az ünnepekkel ránk köszöntő csodát, mint a fiatalabbak.
Elgondolkodom, s emlékeimből előkerülnek a régi disznóvágások élményei: az összesereglett rokonság, a kölcsönös segítségadás, a disznótoros vacsorák illata, ízei. A reggeli zimankós, havas hangulat, mely megborzongatja az embert, a szokások rendje, mely nem engedi, hogy elfásuljunk, hiszen mindennek megvan az ideje, s mindig tenni kell a soron következőt. Aztán felidéződik az illatosan pompázó karácsonyfa, meg az alatta megbúvó hangulatos, de szerény ajándék: egy baba, egy mackó, néhány házilag kötött zokni, esetleg pulóver, csokoládé, szaloncukor, narancs, füge.
Minden csomagnak kis, színes rajzzal ellátott címkéje volt, amit nagy gonddal készítgetett édesanyám. Eszembe jut a kartonból készült bababútorom is, ami ugyancsak az ő találékonyságát és ügyességét dicsérte, s amire olyan büszke voltam. Átmelengeti a szívemet a még emlékként is rám ható jó hangulat.
A mostani városi diák a disznóvágás helyett csak a disznóinfluenzáról hall, ajándéknak csak új mobiltelefont, számítógépes játékot és egyéb technikai varázsszert kíván, ami lehetővé teszi, hogy elvonuljon egyszemélyes világába. A szülő fáradtan ér haza, hiszen ilyenkor többet fizetnek a túlóráért, vagy egyszerűen kötelezik az utolsó percig dolgozni. Munkamegosztás nincs, a gyerek ritkán segít, hiszen ez a dolgok megszokott rendje mifelénk.
Rideg világ, állapítom meg magamban, még az angyaloknak is elmegy a kedvük az ilyesfajta ünnepléstől. Vajon csak a körülmények kényszerítő hatására vált ilyenné minden? Eszembe jut egy jelenet a tömegeket felölelő adventikoszorú-készítésből: anyuka gyűjti halomba az ingyen adott fenyőágakat, mozgósítja a gyereket, hogy ő is gyűjtsön, hiszen nagy a család, sok az ismerős. Egy nagymama, látván a nagy halmot, egy fenyőágért nyúl, mire az anyuka felháborodottan emeli fel a kezében levő ollót, és így sziszeg: Csak merjen elvenni az ágaimból!…
Talán az ehhez hasonló érzések és magatartás nem engedi megtalálni az igazi ünnepet…
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
