Egy évvel a tavalyi parlamenti választások után válaszúthoz érkezett az RMDSZ: véget érni látszik az ellenzéki politizálás — melynek eredményei közé sorolhatjuk többek között az EP-választások előtt létrejött magyar összefogást, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, az autonómia-munkacsoport megalakulását, a magyar intézményvezetők eltávolítása elleni fellépést —, és megnyílhat az út a kormánypalota felé. A demokrata-liberálisok ugyancsak udvarolnak a szövetségnek, és az RMDSZ nem is zárkózott el a tárgyalásoktól, jóllehet inkább a Crin Antonescu vezette alakulatra bízná az esetleges pálfordulás felelősségét.
Nincs könnyű helyzetben Markó Béla és csapata: a kormányzati pozíció csábítónak tűnik, korábbi partnereinek cserbenhagyása azonban az elszigetelődés veszélyével fenyeget. Márpedig az elmúlt időszakban a szövetség a bukaresti hatalmi játszmák közepette is igyekezett elvszerűen politizálni: ellenzéki alakulatként oroszlánrészt vállalt a Boc-kormány megbuktatásában, majd nemet mondott a Croitoru-kabinetre is, a választási kampányban pedig Kelemen Hunor a magyar közösség számára fontos kérdéseket vetett fel. Részben még az is a következetességnek tudható be, hogy az RMDSZ végül Mircea Geoană mellett állt ki — igaz, e döntések előtt a szövetség sorra megfeledkezett a magyar partnereivel való konzultációról.
Az RMDSZ átpártolása a Traian Băsescu vezette demokrata-liberálisokhoz ennek a következetes politizálásnak a végét jelentené, főként ha liberális partnerei nélkül szánná rá magát erre a lépésre — talán ezért is ragaszkodnak az Antonescuékkal való együttműködéshez. De ennél is fontosabb és aggasztóbb, hogy a leendő parlamenti többségről és a kormányalakításról szóló tárgyalások során jóformán szó sem esik a Kelemen kampányában világosan megfogalmazott követelésekről, mint például a területi és kulturális autonómiáról. Márpedig egyértelműen rögzített feltételrendszer nélkül — melyben az alkotmánymódosítással és az ország területi-közigazgatási átszervezésével kapcsolatos elképzeléseknek is helyet kellene találniuk — a kormányzás nem a közösség, hanem csak szűk RMDSZ-es vezetői réteg érdekeit szolgálná.
Ezért lenne célszerű, ha a döntés előtt az RMDSZ konzultálna magyar partnereivel. Hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot — ellenkező esetben a magyar összefogás meghiúsulhat, a szövetség szembekerülhet választóival, és az elmúlt hónapokban tapasztalt következetesség helyett az opportunizmus válhat politikájának meghatározó tényezőjévé.