A sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadta a Gyere haza-program pályázóinak pontozásos listáját, a fellebbezési határidő lejártával kifüggesztik és a sajtóban is közzéteszik a végleges lajstromot, s miután e heti ülésén a Borvíz utca meghosszabbításában levő telek megosztásáról is döntött a testület, következhet a szerződések megkötése — mondta el érdeklődésünkre Antal Árpád András polgármester.
Első körben ötven család vagy egyedülálló személy kap telket, ők három házterv közül választhatnak, két éven belül pirosban kell állnia az épületnek — többek között ezt kell vállalniuk a szerződést megkötőknek.
A program folytatódik, legkésőbb január végéig meghirdeti az önkormányzat a második kiírást, akkor az újabb jelentkezők mellett azok is leadhatják pályázatukat, akik az idei elbírálásnál nem jutottak telekhez. A második körben leadott pályázatokat még tavaszig kiértékelik, így az építkezésre alkalmas időszak kezdetekor egyszerre százan foghatnak hozzá a házépítéshez — tette még hozzá a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.