Én semmit, csak jöttem nézelődni, hangzik a válasz a szintúgy szemöldökig behúzott sapka alól, aztán ketten kétfelé mennek, cseppecskét nézelődni még, esetleg egy kis lélekmelegítővel kinyújtani a bámészkodásra szánt időt. Mert néznivaló, az akad, aminek egy falusi vásáron lennie kell, itt mind megtalálható, csupa gyakorlatias dolgok, cirokseprű előkelő helyen, mindjárt a bejárat után balra (van is keletje, ennél jobban csak a pálinka fogy), mellette fakanál, finom szövésű szita lisztnek, csíptető s famozsár, kis színfolt a mindent elöntő műanyag világban, arrébb kézi gyártású bőrsapkák nem épp a legjobb tálalásban, üres műanyag vedrek tetejére húzva, posztónadrág s mellény, ezen aztán nem fúj át a Nemere, erdőre ilyen való, ostor, nyereg s mindenféle lószerszám, erre is szüksége vagyon a falusi gazdálkodó embernek, meg kősóra is, az állatoknak, zöldre festett, házi gyártmányú körfűrész, köszörű és malom is rászerelve, többcélú felhasználhatósága okán igencsak elkelne bármelyik falusi portán, de csak messziről mustrálják a gazdák, ára iránt sem nagyon érdeklődnek, míg működik az otthon összetákolt szerszám, nem vesznek másikat, üstök szép számmal, bár nem túl nagy az érdeklődés irántuk, mostanság kevesebb a tokánynak való, na meg bóvli is akad, nem sokan néznek rá, aztán dióbél eladásával is kísérletezik két nagymamakorú asszony a kendőt jó mélyen behúzva, társuk befőttesüvegbe eltett fűszereket kínál, meg egy fiú fehér galambokat, nem túl sok reménnyel, kisebb-nagyobb malacok lóvontatású s dákszekér csomagterében is, ezeket csak helybeli gazdák árusíthatják, merthogy az utóbbi időben állandósulni látszik a vesztegzár, és néhány ló is gazdát cserél, erre áldomást isznak, akinek meg nem jött össze a vásárfia, az a hidegre s az újabb télre iszik áldomást, lenyomtatja csórékolbásszal, s távozás előtt még egy fél decivel, ennyi belefér egy vásáros nap történetébe.