Ha hivatalosan nem is, de szűkebb körben megköszönte az MPP választási kampányban nyújtott támogatását a Demokrata-Liberális Párt regionális vezetősége. Gheorghe Scripcaru alelnök csütörtök délután tárgyalt a polgáriak háromszéki főnökeivel.
Korábban a sajtónak leszögezte, nem volt írott megállapodásuk az MPP-vel, tulajdonképpen személyekkel tárgyaltak, támogatták Băsescut MPP-s, de RMDSZ-es polgármesterek is. A D-LP-alelnök sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján az derült ki, nem tartja túl sokra az MPP és pártja közötti kapcsolatokat, neheztel ugyan az RMDSZ-re a kampányban tanúsított viselkedéséért, de ez nem zárja ki az eljövendő, akár kormányzati együttműködést. Óvatosan került minden utalást, amely a polgáriakhoz közelítené, illetve az RMDSZ-től távolítaná pártját. Kifejtette, Băsescut a magyarok segítségével választották újra, partnereik a magyar állampolgárok, és nem az RMDSZ, az eljövendő kormány pedig igyekszik majd a térséget, az itt élőket támogatni.
Az MPP nevében Bálint József és Fazakas Tibor országos alelnökök ismertették a D-LP-vel folytatott csütörtöki megbeszélés tartalmát. Kiderült, számba vették a további helyi és regionális együttműködési lehetőségeket, a demokraták a pártépítésben ígértek segítséget, és elhangzott az is, hogy mivel az MPP-nek nincs parlamenti képviselete, kormányzati szerepről csak az RMDSZ-szel egyeztethetnek. A demokrata-liberálisok szeretnék, ha a következő választásokon az MPP-nek is sikerülne parlamenti helyeket szereznie — nyilatkozta Bálint József.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.