A Demokrata-Liberális Párt az RMDSZ-szel együtt alkotná a következő kormány ,,kemény magját", de ebbe szívesen bevonnák a Nemzeti Liberális Pártot is — jelentette ki tegnap Emil Boc, a D-LP elnöke a Markó Bélával folytatott tárgyalást követően. A két pártvezér a héten már második alkalommal egyeztetett, és Markó jelezte, megfelelő feltételek mellett hajlandóak kormányt alkotni a demokratákkal.
Boc az RMDSZ vezetőivel folytatott tegnapi tárgyalás után hangsúlyozta: a D-LP—RMDSZ koalíció előnye, hogy mindkét alakulat az Európai Néppárt tagja. Kiemelte, ha sikerül a liberálisokat is bevonniuk, a három pártnak kényelmes parlamenti többsége lenne, hiszen a 471 tagú parlamentben az egyszerű többséget jelentő minimum 236 szavazat fölött még 60 törvényhozóval rendelkeznének. A liberálisok azonban garanciaként maguknak követelik a miniszterelnöki posztot, amit a demokraták egyelőre elutasítottak. Emil Boc tegnap a nem magyar kisebbségek parlamenti vezetőivel is egyeztetett, ők egy stabil többséggel rendelkező kormányt támogatnának.
Jön az IMF
Jövő héten érkezik Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) képviselői alkotta küldöttség, hogy tárgyaljon az ügyvivő kormánnyal a jövő évi költségvetésről — nyilatkozta Gheorghe Pogea pénzügyminiszter. A kormány ezt követően tűzi napirendre a büdzsét. A nemzetközi pénzintézetek feltételei szerint a parlamentnek december 10-ig kellett volna elfogadnia a költségvetést, azonban erre nem került sor. Az IMF, az EB és a Világbank szakértőiből álló küldöttség november elején felfüggesztette a Románia által az IMF szervezésében megkötött, húszmilliárd euró értékű többoldalú készenléti hitelcsomag felülvizsgálatát. A kormányválság miatt úgy határoztak, hogy csak teljhatalmú kormány beiktatása után térnek vissza az országba, és feltételként szabták a költségvetés elfogadását. Pogea a héten azt nyilatkozta, hogy a büdzsé tervezete már 95 százalékban elkészült. Emil Boc viszont tegnap kijelentette, hogy a jövő évi költségvetést az új, teljhatalmú kormánynak kell a parlament elé terjesztenie, hogy azt ne forgácsolják szét a törvényhozók saját érdekeik szerint. Az IMF-fel folytatott tárgyalástól függ, hogy Bukarest mikor hívhatja le a hitelmegállapodás soron következő részletét. Romániának decemberben kellett volna kapnia 2,5 milliárd eurót az IMF-től és az EB-től, a két nemzetközi intézmény azonban jövő évre halasztotta az összeg átutalását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.