Bajnai tájékoztatná a kormányfőjelölteket
A miniszterelnök meghívja magához valamennyi demokratikus parlamenti párt kormányfőjelöltjét, hogy megismerhessék az ország pontos és valós pénzügyi-gazdasági helyzetét — közölte a kormányszóvivő, miután Bajnai Gordon
egyeztetett Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölttel tegnap a Parlamentben. Szollár Domokos leszögezte: nincsenek csontvázak a szekrényben, és ezt be is bizonyítják. Nagyon örülnénk, ha Orbán Viktor tudna találkozni Bajnai Gordonnal, az ajtónk nyitva áll — fogalmazott. A Fidesz nem kíván biodíszletként szolgálni a ,,trükkök százaival és a hazugságokkal operáló miniszterelnök újabb hazugságaihoz" — reagált a Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter. Az MDF szerint az ország ,,valós pénzügyi helyzete" nem csak a kormányfőjelölteket, nem csak négy embert érint — válaszolt közleményben Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki azt javasolja, hogy a kormányfő hívjon össze egy Nemzeti Csúcsot.
Akadályozott klímacsúcs
Afrikai országok vezényletével és a legtöbb káros gázt kibocsátó országok közé tartozó Kína és India támogatásával fejlődő országok egy csoportja kivonult a koppenhágai ENSZ klímakonferencia hivatalos fórumairól tegnap. A bojkott azzal fenyeget, hogy kudarcba fullad a konferencia, amelyen közel 30 000-en vesznek részt. Szakértők és az ENSZ előző 14 klímakonferenciáján megedződött küldöttek azonban óvnak a lépés jelentőségének túlértékelésétől. A kivonulás ellenére a tárgyalások a színfalak mögött folytatódtak, a fejlődő országok blokkja egyre nagyobb készséget mutat arra, hogy a kibocsátást mérséklő intézkedéseket tegyen.
Fico pártját visszavették
A magyarországi politikában várt változásoknak tulajdonítja a La Libre Belgique belga lap azt a döntést, amellyel a szocialista pártok európai csoportja visszavette tagjai közé Robert Fico szlovák kormányfő 2006 óta felfüggesztett pártját, azt a Smert, amely ,,Vladimír Meciar egykori diktátornövendék pártjával, de főleg a cigány- és magyarellenes, gyűlölködő nacionalista párttal alkot koalíciót". A mérsékelten konzervatív lap szerint a szocialista pártkongresszuson részt vevő ,,delegációk többsége számításba vette Szlovákia csekély súlyát és azt a komolyabb fenyegetést, amely Közép-Európa stabilitására nehezedik majd Orbán Viktor nacionalista jobboldali pártjának nagyon valószínű elsöprő győzelmével a jövő tavaszi magyar választáson".
A függetlenség mellett szavaztak
Katalónia függetlenségét támogatta a szavazók túlnyomó többsége az észak-spanyolországi régióban vasárnap megrendezett jelképes — nem kötelező érvényű — népszavazáson. A szavazók 95 százaléka egyetértett azzal, hogy Katalónia ,,demokratikus, szociális, független jogállam" legyen — közölték a népszavazást kezdeményező, függetlenségpárti magánszervezetek. A részvételi arány ugyanakkor elmaradt az előzetes várakozásoktól, mindössze 30 százalékos volt.
Irán folytatja atomprogramját
Irán atombomba gyártásához szükséges berendezés tesztelésére készül — írta tegnapi számában a The Times brit napilap egy iráni dokumentumra hivatkozva. ,,A dokumentum, amely az egyik legkényesebb iráni katonai nukleáris programra vonatkozik, négyéves tervet ismertet a neutron iniciátor kipróbálására vonatkozóan. A neutron iniciátor az atombomba azon része, amely beindítja a robbanást" — írja a lap. Szakértők szerint az atomfegyvergyártást leszámítva semmilyen más polgári vagy katonai felhasználás nem indokolja ezt az eljárást.
Obama Afganisztán-politikája
Egy éven belül kiderül, hogy az afganisztáni csapaterősítés meghozta-e az eredményt, ha nem, akkor új megközelítést kell kialakítani — mondta Barack Obama amerikai elnök. Védelmébe vette azt az elgondolását, hogy 2011 júliusában megkezdenék a katonák visszavonását. Az elnök bírálói szerint a szerepvállalás határidejének megszabásával az Egyesült Államok felbátoríthatja a tálibokat és az al-Kaidát. Obama azonban hangsúlyozta, hogy ha határidőt szabnak, akkor azt az üzenetet küldik, hogy az amerikai kötelezettségvállalás meghatározott időre szól, és nem akarják Afganisztánt amerikai protektorátussá alakítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.