Lapvélemények a Magyar Gárdáról

2007. augusztus 28., kedd, Világfigyelő

A nyugati lapok nagy érdeklődéssel követték a hét végi magyar belpolitikai fejleményeket. Magyarország szégyene címmel számolt be tegnap a Die Presse konzervatív osztrák újság a Magyar Gárda megalakulásáról.

A magyar politikai színtéren a hét vége óta új formában ismét jelen van egy kegyetlen múlt árnyéka ― vezette be beszámolóját a Die Presse a Magyar Gárda tagjainak felesketéséről. Cikkének azt az alcímet adta: Náci újjáéledés. Felháborodás a Magyarországon megalakított, SS-hez hasonlító kötelék miatt. Kelet-Európában máshol is virágzik a szélsőjobboldal. A konzervatív osztrák lap, egyenlőségjelet téve a gárda és a Jobbik közé, megjegyezte, hogy a csoport fesztelenül használja a nemzetiszocialista időkbe visszanyúló jelképeket. Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a szervezet célja az, hogy ,,megmentse" a magyarokat, és a kommunizmus bukása után hozzásegítse az országot az ,,igazi rendszerváltáshoz" ― közölte az újság. Rámutatott arra is, hogy Kelet-Európa sok államában, például a Baltikumban és Szlovákiában, feljövőben vannak a szélsőjobboldali csoportok, amelyek a náci időket tekintik mintának. Különösen erősek Oroszországban, ahol a kaukázusiak elleni támadások mindennaposak. Az újság utalt arra is, hogy Németországban parázs vita zajlik a szélsőjobbos NPD betiltásáról.

A liberális Der Standard szerkesztőségi oldalán Gárdavezető történelmi küldetéssel címmel arcképet közölt Vona Gáborról, különböző nyilatkozataiból és a gárdatagok avatási ünnepségén elhangzott beszédéből vett idézetek segítségével festve meg portréját. Egyebek között kiemelte, hogy Vona kétséget sem hagyott afelől: a gárda célja, hogy ,,ötvenévi kommunizmus és tizenhét év dagonyázás" után eltávolítsa Gyurcsány Ferenc kormányát. A Fidesz alapította polgári körökre gondolva világossá tette azt is, hogy a ,,gárda" nem egyéb, mint más ellenzéki csoportok politikájának folytatása új eszközökkel ― közölte a Jobbik vezetőjéről az osztrák lap.

A Magyar Gárda megalakulásáról tegnap beszámoló szlovákiai lapok közül a pozsonyi Pravda kommentárt is közöl, s megállapítja, hogy a szélsőségek két nagy párt hatalmi játszmáinak részévé válnak. ,,A szocialisták hangosan tiltakoznak ugyan a gárda ellen, de Magyarország jobboldali fele szerint eltúlozzák a veszélyt, hogy majd az ellenzék ellen munícióként alkalmazzák. Ezzel szemben a Fidesz azzal vádolja a kormányt, hogy emberellenes és nemzetellenes politikájával teremti meg minden szélsőség táptalaját" ― írja a lap.

A Magyar Gárda szombati eskütételével kapcsolatban a Kommerszant orosz lap megállapította, hogy a Jobbik katonai szárnyának kitől kell megvédenie Magyarországot, azt világosan nem mondták meg, de ,,a Gyurcsány Ferenc lemondására vonatkozó felhívások, amelyek a szombati ceremónián a többinél gyakrabban hangzottak el, jelzik, hogy a gárdisták egyik fő ellenségének a külföldiek és a szexuális kisebbségek mellett az aktuális hatalom számít". ,,Alapítói a Magyar Gárdát kulturális felvilágosító szervezetnek nevezik, célját Magyarország fizikai, erkölcsi és szellemi védelmében jelölik meg, s a gárdistáknak e magas célok elérése érdekében egyebek között lőgyakorlatokat rendeznek. Ezek feltétlen szükségességét a neonácik vezetői a kötelező katonai szolgálat néhány évvel ezelőtti eltörlésével indokolják" ― írta a lap.

Magyarország demokráciáját fenyegetik címmel közölte kommentárját a Die Welt német konzervatív napilap. A szerző szerint a Magyar Gárda megalapítása olyan társadalomriasztó betegség tünete, amelyben újabb és újabb, az erőszak, a rasszizmus és az intolerancia magasztalásához vezető határokat törnek át. Ebben a társadalomban egyre erősebbek lesznek a demokrácia amúgy is gyenge intézményeinek kiiktatására irányuló kísérletek.

Több cseh lap foglalkozott hétfőn a Magyar Gárda megalakulásával. ,,Metszően fagyos szél fújt a hét végén a világba Budapestről" ― írja a Mladá Fronta Dnes. A Právo és a Hospodárské Noviny A magyar nacionalisták honvédelmet alakítottak cím alatt számol be az eseményről. A konzervatív Lidové Noviny ,,szélsőségesekről" ír.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 652
szavazógép
2007-08-28: Belföld - Páljános Mária:

Belföldi hírek

Eladták a Rompetrolt
Dinu Patriciu üzletember tegnap kijelentette, főként a külföldi ösztöndíjakat nyújtó Élő Energia Alapítvány finanszírozására fogja felhasználni a Rompetrol csoport részvénycsomagja 75 százalékának eladásából származó pénzt. A részvényeket a kazahsztáni KazMunayGas vállalat vásárolta meg 2,7 milliárd dollárért.
2007-08-28: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Hét végén a budai várban felavatták a Jobbik szervezte Magyar Gárda első ötvenhat tisztjét. Az elmúlt hetekben, ami után a Jobbik nyilvánosságra hozta gárdaalapítási terveit, masszív kampány folyt ellenük a médiában, szervezetek, pártok határolódtak el, sőt, példátlan módon a magyar politikát érthetően figyelemmel kísérő Tom Lantos, az amerikai szenátus külügyi bizottságának magyar származású elnöke is támadta őket, bejelentve, hogy megszerzi a tagok listáját, s elintézi, hogy ezek az emberek soha nem tehetik be lábukat az Egyesült Államokba. Bírálták a gárdát politikai pártok is, szemet szúrt a tervezett fekete, az SS-uniformisra vészesen emlékeztető egyenruha is.