A hatalmas kiterjedésű, alig négy és fél millió lakost számláló országban, amelynek kétharmada 3000 méter fölött fekszik, ázsiai rokonaink élnek, akikről az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban hoznak hírt a Kelet-járó néprajzosok. Az ellenben ritka, hogy háromszéki ember is eljusson e tájra, minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a Guzsalyas Alapítvány kézművestáborának néhány tagja nyári kirgíziai utazásáról tartott beszámolójára oly sokan voltak kíváncsiak, hogy igencsak szűkösnek bizonyult a Míves Ház nagyterme.

Vidák István Kecskeméten élő textilművész, nemezkutató, a tanulmányút vezetője vetített képes előadásából és a kérdésekre adott válaszokból nagyon rokonszenves népet ismertünk meg, amelynek pásztorkodása legfőbb jellemzője, hogy magashegyi és a kevés táplálék miatt gyakran kell költöztetni a szálláshelyet, amire legalkalmasabb a nemezsátor. Az állatokkal való foglalatosság a férfiak dolga, de egyéb munkálatokban nem jeleskednek, az asszony viseli a terhek nagy részét, és neveli az öt-tíz gyermeket. Kirgizek, oroszok, üzbégek, ukránok élnek együtt békében, akik számára a megélhetés biztosítása a legnagyobb kihívás, a fejlődés ellenben igen lassú léptékben halad. Ennek is köszönhető, hogy máig erősen kötődnek hagyományaikhoz, így aki odalátogat, térben és időben messzire jut az európai civilizációtól, de annál őszintébb szeretetben van része.

A találkozón Melkuhn Róbert és barátai nyújtottak ízelítőt a kirgiz zenéből, guzsalyasék pedig a kirgizek lekvárevő szokásához igazították a vendéglátást, mindenki kedvére márthatta a kenyérkockákat vajba és a finomabbnál finomabb házi gyümölcsízekbe. Bár a kirgiz hangulatból csak néhány óra erejéig részesedett a nagyérdemű, a nemezművészet kiállított darabjaiban még január elejéig gyönyörködhetnek az érdeklődők a Míves Házban.