A portugál José Alberto Gerardo Rosa személyében új edzője van a Sepsiszentgyörgyi Futsal Clubnak. Az élvonalbeli alakulatunk újdonsült trénere január 5-én érkezik meg városunkba, csapatunk vezetősége pedig másfél éves (a 2010—2011-es szezon végéig) szerződést kötött a külföldi szakemberrel.
José Alberto 1962. március 24-én született, és 1998-ban szerezte meg első bajnoki címét. Akkor a portugál Sporting Clube de Portugal alakulatával nyerte meg hazája teremlabdarúgó-bajnokságát. A 2002—2003-as idényben újból portugál bajnok volt a Sport Lisabia e Benfica gárdájával, s ugyanabban a szezonban a Portugál Kupát is megnyerte. A 2004—2005-ös idényben a többszörös román bajnokot, a CIP Dévát is irányította, 2007—2008-ban a Gödöllői Futsal Klubbal magyar bajnok és Szuperkupa-győztes volt. Legutóbb az olaszországi ASD Real Toco csapatát irányította. Az új szakvezető mellé előreláthatólag két-három portugál játékos is érkezik, így a csapat közeljövőbeli célkitűzése az alapszakaszbeli hetedik hely, illetve a rájátszásban való részvétel lesz. Érdeklődésünkre, hogy honnan lesz együttesünknek pénze a külföldi edzőre és játékosokra — akiknek csapatunk szintén másfél éves szerződést fog majd felajánlani —, a Sepsi FC vezetőitől azt a választ kaptuk, hogy ígéretek vannak a szükséges anyagiak előteremtéséhez, és kockáztatniuk kell céljaik elérése érdekében. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.