Néhány nap, és itt van a karácsony, amelyet a szeretet ünnepének is szoktak hívni. Közeledésének előjele máris jól látható.
Most nem a meghitt, bensőséges készülődésre gondolok. A minap bevásárolni mentem egy közeli kis üzletbe, s elborzadva tapasztaltam a sok ember nyüzsgölődését.
Különböző ital-, ételmárkák garmadája került a kosarakba, ruhaneműk, csecsebecsék, játékok bújtak angyalkás csomagolópapírba. Karácsonyfadíszek, égők, gyertyák, cukorkák és mindenféle más apróság között dulakodott a nép. Időben megveszik az ajándékot, a lehető legdrágábbat vagy legdíszesebbet választják ki, szenvtelenül, merev arcvonásokkal gyűjtik be az ünnepi zsákmányt. Előkerülnek a rég nem látott unokabátyok, egy éve meg nem látogatott testvérek, ellenségszámba menő kollégák. S mind-mind oda kerül bűvös ajándékuk a fa alá, vagy legalább egy elektronikus formában küldött személyes üdvözlet landol postaládájukban.
Aztán ott vannak azok a rokonok és ismerősök, akikkel rendszeresen tartja az ember a kapcsolatot. Ez okozza a legnagyobb gondot a ma emberének. Nem létezik akkora ajándék, melyet igazán meg szeretne vásárolni, jelezvén ezzel mély szeretetét s törődését az illető irányában. Dekorációként pedig mennyezetet súroló karácsonyfa, nagyon sok dísszel és nagyon finom cukorkákkal ékeskedik a nappali közepén, tízfogásos vacsora és egy bárpultnyi ital társaságában.
Úgy érzem, valahol valami hiányzik, elcsúszik a sok apró részlet között a lényeg. A mímelt mosollyal kibontott csomagok és az ugyanolyan tettetett örömmel bélelt ajándékozási kedv elfelejteti velünk a karácsony valós üzenetét. A szeretetet személytelen csillogással és szebbnél szebb meglepetésekkel nem lehet pótolni. Ebben a tévhitben, ennek a képmutatásnak árnyékában telik el a legtöbb ünnep, és a családi tűzhelyek mindennapos hidegét-langyát enyhítő ajándékok semmin sem változtatnak.
Ilyenkor akarva-akaratlanul eszembe jutnak gyerekkorom karácsonyai, amikor a szaloncukrot otthon készítették, és díszként megtette egy dió vagy kézzel készített papírangyal, csillagocska is. A fa körül énekeltünk, s egy meséskönyvnek úgy örültünk, mintha az lenne a világ legértékesebb kincse. Megkockáztatom azt állítani: hogy azzal az ünnepi hangulattal a meséskönyv is nagy kincs volt.
Úgy gondolom, ez a nap kellene legyen, amikor az emberek kicsit megállnak, megpihennek, ledobják a mindennapok gondját-baját, és egy évben egyszer képmutatás nélkül ölelik meg egymást.
Valószínűleg ebből az ölelésből maradna egy kis nosztalgiázni való kedv az év többi napjára is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
