Kedd délelőtt a Román Kosárlabda-szövetségnél elkészítették a Román Kupa 2009—2010-es kiírásának párosításait. A megyeszékhelyi Sepsi BC a küzdelemsorozat első körében Alexandria ellen lép pályára. A két együttes az idei szezonban még nem találkozott, mivel a zöld-fehérek az Északnyugati, míg a teleormaniak a Délkeleti csoportban játszották végig az alapszakaszt.
Sepsi BC—Alexandria összecsapást legutóbb a 2008—2009-es bajnokság elődöntőjében láthattunk, akkor a háromszéki lányok három húsz pont fölötti — 100—71, 88—64, 67—90 — győzelmet arattak januári ellenfeleikkel szemben. Az Európa-kupa egyik ,,esélyes" csapatának tartott Târgoviştéhoz kegyes volt Fortuna, a szerencse istennője, hiszen a címvédő a viadal első körében áll. Vajon miért? Inkább hagyjuk a konspirációs elméleteket, és lássuk a sorsolás végeredményét:
Bukaresti Olimpia—Bukaresti Rapid
Sportul Studenţesc—Nagyváradi MSC
Gyulafehérvár—Temesvári Bega ISK
Brassói Galaktika—Kolozsvári U
Sepsi BC—Alexandria
Jászvásári Naţional—Szatmárnémeti VSK
Craiovai U—Aradi ICIM.
A szövetség által elkészített ütemterv szerint a párharcok első mérkőzésére 2010. január 23-án kerül sor, a visszavágókat pedig január 30-án rendezik meg.
MEGYEI BAJNOKSÁG
Kikapott az éllovas
Már csak Bálványos százszázalékos a megyei kosárlabda-bajnokságban, miután az éllovas Téglás Panzió 17 pontos vereséget szenvedett a Da Bomb elleni rangadón. Annak ellenére, hogy az elmúlt szezon bronzérmes együttese még veretlen, nem vezeti a pontvadászat rangsorát, mivel egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Téglás Panzió. Az etap legszorosabb meccsét a Rozsdás Csont és a AS Ciucaş szolgáltatta, a győztesnek járó két pontot pedig az utóbbi szerezte meg. Az idei utolsó forduló eredményei: Sepsi ISK—Kaniballs 20—0, Nagy Mózes SK—Babeş Boys 50—27, Rozsdás Csont—AS Ciucaş 36—46, Pityókaszedők—Bálványos 32—74, Téglás Panzió—Da Bomb 60—77, Bulldogs—Horváth Service 49—20. A Bad Boys állt.
A rangsor állása hét forduló után:
1. Téglás Panzió 6 1 470—270 13
2. Bálványos 6 0 374—214 12
3. Bulldogs 5 2 341—239 12
4. Sepsi ISK 4 3 294—250 11
5. Da Bomb 4 2 361—276 10
6. Babeş Boys 4 2 287—262 10
7. Pityókaszedők 3 4 243—347 10
8. Bad Boys 4 1 287—165 9
9. AS Ciucaş 2 4 276—382 9
10. Nagy Mózes SK 2 4 257—278 8
11. Rozsdás Csont 1 5 177—333 7
12. Kaniballs 0 6 156—269 6
13. Horváth Service 0 6 142—382 6
A küzdelemsorozat január 7-én folytatódik a 8. forduló mérkőzéseivel: Horváth Service—Babeş Boys, Bálványos—Téglás Panzió, Da Bomb—Bulldogs, Kaniballs—Nagy Mózes SK, Bad Boys—Pityókaszedők, Sepsi ISK—Rozsdás Csont. (Tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.