Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Hírsaláta

2009. december 24., csütörtök, Belföld

MEGEMLÉKEZÉS ÉS TILTAKOZÁS. Marosvá­sárhelyen a forradalmárok szervezte megemlékezésen a város lakói tiltakoztak, mert a polgármesteri hivatal nem állított új emlékművet a forradalom áldozatainak, noha ezt megígérte. Ugyanakkor nemtetszészüket fejezték ki a Guşă-szobor tervezett felállítása miatt is. Egyébként a Guşă Alapítvány szombaton szerette volna felavatni a tábornok szobrát, ám erre nem kapott engedélyt a kulturális minisztériumtól. (Erdély FM)

SEMMI JÓT NE VÁRJANAK 2010-BEN A NYUGDÍJASOK. Sebastian Vlădescu, az új pénzügyminiszter sok jót nem ígért az elkövetkező esztendőkre. 2010-ben befagyasztják a fizetéseket és nyugdíjakat, miközben január elsejétől jelentős áremeléseket várhatunk. Adóemelést nem helyezett kilátásba, az átalányadó eltörlését is ígéri, de azt sem hallgatta el, új illetékek bevezetésével fogják kiegészíteni az állami költségvetést. (Realitatea)

MÉGIS NŐ AZ ÁTLAGBÉR? Jövő évben az idei 1767 lejről 1836 lejre nő a bruttó átlagbér — tájékoztat a Mediafax hírügynökség. Az Országos Előrejelzési Bizottság szerint 2009-ben a bruttó átlagbér öt százalékkal, 1767 lejre emelkedett a 2008-ban regisztrált 1682 lejhez viszonyítva, 2010-ben pedig 3,9 százalékkal 1836 lejre nő.

HÍMSOVINISZTA POLITIKAI OSZTÁLY. Egyetlen nő a korányban Elena Udrea, igaz, róla azt tartják, ő a hab a tortán. Különben a hölgyet tisztára mosták, a legfelsőbb semmítőszék annak ellenére megszüntette ellene a nyomozást, hogy a turisztikai minisztert vizsgáló parlamenti biztottság a bűnvádi eljárást még csak nem is javasolta. A le nem zárt parlamenti vizsgálat Elena Udreát többek között hivatalbeli visszaéléssel és munkahelyi gondatlansággal vádolta. (Realitatea)

OPREA BALOLDALI PÁRTOT ALAPÍT. A kolozsvári szocdem csoport a Gabriel Oprea vezette függetlenekkel együtt pártot készül alapítani, természetesen baloldalit — írja a România liberă. Ennek a pártnak lenne tagja Nicolae Onţanu, a főváros egyik kerületének Băsescuhoz átpártolt polgármestere, vagy Vasile Soporan egykori SZDP-s kolozsvári képviselő is, de ha Mircea Geoană marad a pártvezér, még sokan átigazolnak ebbe a pártba.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2009-12-24: Közélet - x:

Tőkés: az RMDSZ kiszolgáltatja a magyarságot a román politikának

Tőkés László szerint az RMDSZ kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának, mert 180 fokos fordulatot téve az új kormány ,,húsosfazekai körül tolong". Az európai parlamenti képviselő tegnap Budapesten a Küzdelem és építés, avagy húszéves a temesvári forradalom című sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az RMDSZ megbocsáthatatlan hibát követett el, amikor felszólította az erdélyi magyarságot a Mircea Geoană posztkommunista pártvezető melletti, illetve a többi között a parlamenti képviselők létszámát csökkentő reform elleni szavazásra.
2009-12-24: Közélet - x:

Külföldi hírek — Mózes László

Karácsony a remény üzenete
A karácsony számunkra a remény üzenete ― írta a magyarországi katolikus, református és evangélikus egyház tegnapi közös ünnepi nyilatkozatában. Az egyházak vezetői azt kérték: őrizzük meg a karácsony örömét és békéjét az ünnep elmúltával is. ,,Krisztus születésének ünnepén hálát adunk a Mindenható Istennek, mert a Megtestesülés titkában teljes szolidaritást vállalt az emberiséggel.