,,Ebből az intézményből az RMDSZ magyar vezetőt váltott le román segítséggel" — hirdeti az a gyásztábla, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat MPP-s frakciója a városháza bejárata előtt elhelyezett tegnap délelőtt, ugyanis csak mostanra állították ki az építési engedélyt.
Kovács István frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy nemrég közösen helyeztek el hasonló táblákat intézmények előtt, hogy mutassák: a román hatalom magyar vezetőt váltott le. Most az RMDSZ-re jellemző irányváltással a polgármester saját frakciójával, melyet amúgy számba sem vesz, megvásárolt román szavazatok segítségével eltávolította Bálint József alpolgármestert. Ezt a táblát azért helyezték el, hogy a város polgárai döbbenjenek rá: Sepsiszentgyörgyön az önkormányzatiság elve nem valósul meg, itt kézi vezérlésű diktatúra van, ez az adófizető polgárok arcul köpését jelenti. Kovács hozzátette, Antal Árpád azzal dicsekszik, hogy ő szerzi a pénzeket Bukarestből. Nem akarunk többé Bukaresttől függeni, erről szól az autonómia — folytatta. A frakcióvezető emlékeztetett arra, Antal Árpád kijelentette, ez politikai döntés volt. Politikai alku volt az is, hogy kik legyenek az alpolgármesterek, a megállapodást a polgármester felrúgta. Az MPP-frakció felszólítja Sztakics Éva RMDSZ-es alpolgármestert, hogy a sportszerűség jegyében mondjon le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.