NINCS CSEREBERE. A kormány beiktatása utáni első ülésén eltörölte azt a kedvezményt, amely értelmében a nyugdíjasok pénzre válthatják a fel nem használt ingyenes vasúti utazási jegyeket. (Realitatea)
ÁLLAMFŐ A NÉP TELEVÍZIÓJÁBAN. Traian Băsescu a nép televíziójának tartott OTV vendége volt. Röhögött, vicceket mesélt, jópofáskodott, megvédte az ifj. Prigoanăt, akit pártja egy megüresedett képviselői állás betöltésére javasolt, s aki a szemetes, de párthű id. Prigoană fia. Komolyabbra fordítva a szót elmondta, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban tárgyalnak majd a verespataki kitermelésről.
BEMUTATTÁK A HATODIK DÁKSZEKERET. A Dacia újabb modellel köszönti az új évet: hivatalosan is bemutatták a hatodik Dacia-modellt, a tavaszi genfi autószalonon beharangozott Dacia Dustert. Az akkor nagy sikert aratott concept-car az azóta eltelt hónapokban a sorozatgyártás során ,,közönségesebb", kevésbé futurisztikus külsőt öltött, ám a négykerék-meghajtású SUV még így is sokak kedvence lehet: a gyártó által a sajtó rendelkezésére bocsátott első fotók tetszetős autót sugallnak, ráadásul azt ígérik, igen kedvező áron lesz kapható. Talán a Duster menti meg a Dacia jövő évét? (Kakukk.ro)
EGY ÉVVEL ODÉBB CSÚSZIK. Keddi ülésén a kormány úgy döntött: elhalasztja annak a törvénynek az életbe léptetését, amelynek értelmében 2010. január elsejétől a lakások eladása vagy bérbe adása csak az ingatlan energetikai tanúsítványának birtokában történhet. Az elfogadott sürgősségi rendelet értelmében ez csak 2011. január elsejétől válik kötelezővé. A halasztást a Közjegyzők Országos Egylete kérte három héttel ezelőtt, mivel úgy vélte, hogy a tanúsítvány mintegy 5—10 százalékkal növeli a régi házak árait, és ez teljesen leállítaná a jelenleg is gyengélkedő ingatlanpiacot. A törvény hatályba léptetésének elhalasztását kérte az Ingatlanügynökségek Romániai Egyesülete is. (Realitatea)
A ROMÁN VASÚT FEKETE ESZTENDEJE. Az országban még soha nem történt 365 nap leforgása alatt annyi vasúti baleset, mint 2009-ben. A balesetek sorozata február 21-én kezdődött: egy személy életét vesztette, hárman pedig megsérültek, amikor Buda közelében a Iaşi—Temesvár gyorsvonat belerohant egy kamionba. Az ütközés nyomán a szerelvény kisiklott, három kocsi pedig súlyosan megrongálódott. Május 28-án Brassó közelében, Ilina állomás mellett szaladt gépkocsiba egy vonat. Az autó vezetője a helyszínen meghalt. Május 31-én hét személy — a vonaton utazó hat ingázó és a kamion sofőrje — került kórházba, miután egy kamion személyvonattal ütközött Temeskenéz közelében. A szerelvény két kocsija lefutott a sínekről. A Bukarest—Craiova—Temesvár vonalon közlekedő gyorsvonat szeptember 21-én siklott ki. A legsúlyosabb szerencsétlenség a 14-es szám jegyében következett be: augusztus 14-én 14 órakor 14 halottat követelt az újabb vasúti katasztrófa. Ez alkalommal egy húsz utast szállító kisbusz rohant a Brassó—Iaşi vonalon közlekedő vonatba, nem messze a Scânteia nevű településtől. A hazai vasúti szállítás fekete napjaként szeptember 21-e marad fenn: ekkor ugyanis 24 óra leforgása alatt három vasúti baleset történt. 2.25 órakor a Bukarest—Craiova—Temesvár vonalon közlekedő, kétszáz utast szállító gyorsvonat Craiovától alig tíz kilométerre kisiklott. A tragédia nyomán tizenhat személy került kórházba. Ugyanaznap, valamivel később Kolozsbós közelében kőolajtermékeket szállító teherszerelvény több kocsija siklott ki, néhány kocsi szakadékba zuhant. A nap harmadik balesete a Dâmboviţa megyei Gura Ocniţei mellett történt, építőanyagokkal megrakott kamion hagyta figyelmen kívül a szerelvény közeledtére figyelmeztető hangjelzést. A kamion sofőrje még idejében kiugrott a kocsiból, amelyet aztán a vonat elsodort. Október 17-én hajnali 4 óra körül a Bukarest—Konstanca vonalon, Săruleşti és Lehliu között történt vasúti baleset: két tehervonat ütközött össze. Pontosabban egy lassabban közlekedő vonatba rohant bele hátulról egy másik szerelvény. Az ütközés következtében a hátulról érkező szerelvény mozdonya és egy kocsija kiugrott a sínről. A közlekedési tárca adatai szerint idén eddig 89 olyan gépkocsi szenvedett balesetet, amelynek vezetője figyelmen kívül hagyta a vasúti átkelőket jelző figyelmeztetéseket. A szerencsétlenségek 33 halottat és 30 sebesültet követeltek. (ÚMSZ)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.