Még égnek a karácsonyi fények a református parókia udvarán az élő fenyőfán, melyet nagy lelkesedéssel díszítettek fel a gyerekek és a fiatalok. Az esztendőfordulót igazából alkonyatkor lehet érezni, amikor csengős lovasszánnal járják a falut a fiatalok, új hagyományt teremtve.
Gyenge esztendőt zárt Lécfalva — vélte Kertész Barna tanácstag: ,,A gazdasági válság szülte nehézségeket tetézte a borosnyói polgármester gyakori betegsége. Született egy határozattervezet is, mely az alpolgármester leváltását célozta, ezt azonban a tanácsi szakbizottságok együttes ülése kedvezőtlenül véleményezte, így nem került napirendre." Pénz hiányára hivatkozva nem került sor még a kultúrotthon udvarának bekerítésére sem, s elmaradt az utcák kavicsozása.
A visszaigényelt földek kimérése is várat magára. Gond ez, mondták, mert a visszajuttatást a falu melletti legelőből akarják kimérni, így az állattartó gazdáknak a jövőben nehézségekkel kell majd szembenézniük.
A lécfalviak megelégelték a helyben topogást, LEZA néven saját érdekegyesületet alakítottak, melynek bejegyzése folyamatban.
Tartalmas és szép volt itt a karácsony, melyet az iskolások műsora tett emlékezetessé. A református egyház folytatni szándékszik templomának felújítását, s elkészül a tervbe vett történelmi kőtár is. Kertész Barna tanító irányításával próbálja az újesztendei kabaréműsort a helyi színjátszó csoport. Bemutatását januárra tervezik.
Lécfalván óesztendei hálaadó istentisztelettel zárják a 2009-es évet, mely 18 órakor veszi kezdetét — tudtuk meg t. Incze Hunor lelkipásztortól. Éjfél előtt és egy kis megszakítással szólnak majd a harangok, s aki teheti, a templom elé vonul. Elhangzik az ima és a magyar himnusz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.