Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben — jelentette ki a Pécs 2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.
Ruzsa Csaba elmondta: összesen 350 kulturális programmal számolnak 2010-ben Pécsett és a környező településeken, ezt mintegy száz civil és további 80—100 regionális társprogram egészíti ki. Pécs fontosnak tartja partnereit, köztük a többi, 2005-ben az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó város, mint Budapest és Debrecen programjait. Pécs kiemelt társa lesz e tekintetben idén Szeged.
Az ügyvezető újdonságként szólt a tehetségkutató Fringe Fesztiválról, amelyet áprilisban tartanak Pécsett, és a májusi Europe Maniáról, ami diplomáciai testületek bevonásával szervezett hosszú hétvége könnyűzenei és színházi programokkal. Szintén újnak számít a PánBalkán Art Piknik, amelynek során nyolc-tíz ország képzőművészei használt zongorákat alakítanak át. Az így létrejött alkotások augusztus végén kikerülnek Pécs köztereire, az arra járók pedig zongoraleckéket vehetnek szakemberektől, egyszerre találkozva a művészet két ágával is.
Az EKF pontos programsorát időpontokra és helyszínekre lebontva tartalmazó projektkönyv is már teljes formátumában elérhető a honlapon, nyomdai gyártása magyarul és angolul is folyamatban. Ezt egy kis, akár zsebben is hordható formátumú, négyhavi füzet követi, amelybe az addig pontosított részek is bekerülnek már.
Ruzsa Csaba leszögezte: a 2009 nyarán és őszén folytatott nagyon erőteljes nemzetközi kampány hatása már a tavaly év végi és ez év eleji, a megnyitó ünnepség idejére szóló szállodafoglalásokon is látszik. Az eredeti célkitűzés mintegy húszszázalékos növekedés volt a turisták létszámát, a vendéglátóhelyeken megforduló látogatókat tekintve a 2007—2008-as adatokhoz képest. Ezt most elérhető célnak látja az ügyvezető, aki szerint a látogatók többsége belföldről, jelentős részük pedig a szomszédos országokból érkezik, de várnak vendégeket Európa távolabbi részeiből vagy az Egyesült Államokból is. ,,Összesen egymillió látogatót várunk Pécsre 2010-ben. A látogatót szó szerint kell érteni, hiszen az ide érkezők közül nem mindenki tölt el fizetett vendégéjszakát a baranyai megyeszékhelyen" — mondta.
A Magyar Televízió közvetíti a január 10-i nyitóünnepséget, amely a város kulturális történelmét napjainkig felelevenítő grandiózus show lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.