Jogilag is megtörtént a Művész Mozi átvétele - Váry O. Péter

2010. január 8., péntek, Közélet
Hosszas huzavona után tegnap elhárult az utolsó akadály is a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi városi tulajdonba vétele elől.

Bírósági végrehajtó segédletével, a bérlő ügyvédjének jelenlétében az országos mozitársaság (Radef) és az önkormányzat emberei bemehettek az épületbe, és elkészíthették a még tavaly megkötött átadási-átvételi szerződéshez szükséges leltárt.

A moziépületek önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény még 2008 végén megjelent, de csak tavaly márciusban kerülhetett sor az átadási eljárás beindítására. A gondot az okozta, hogy az épületet bérlő és szórakozóhellyé átalakító brassói üzletember minden áron meg akarta vásárolni, egy korábbi bírósági végzés alapján a Radef-nek neki kellett volna eladnia azt. Időközben, a város lévén — egyelőre csak elméleti — tulajdonosa a mozinak, az üzletember által korábban megnyert per okafogyottá vált, ezt azonban ő másképp értelmezi, továbbra is kitart amellett, hogy az épület őt illeti meg. Ezért nem volt hajlandó többszöri felszólítás ellenére sem beengedni az illetékeseket a leltár elkészítésére, s beperelte az önkormányzatot — mely a maga során szintén pert indított ellene. Ezek egyikét megnyerve kerülhetett sor a tegnapi leltárkészítésre, ezek után a helyi tanácsnak határozattal kell elfogadnia a mozi átvételét, hogy valójában is a városé lehessen az épület.

A brassói üzletember tavaly március óta nem fizet bért sem a városnak, sem a Radefnek, a polgármester véleménye szerint most már meg kell jelennie a városházán, hogy a jogos tulajdonossal aláírja a bérleti szerződést. Ez idáig nevetségesen keveset fizetett az épület használatáért, most újratárgyalják a bért is. Az épületet ez év végéig használhatja, azt követően az önkormányzat az Andrei Mureşanu Színházat szándékszik átköltöztetni oda, illetve moziként is működne tovább.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2010-01-08: Közélet - x:

Elölről kezdik az osztozkodást - Farkas Réka

Újraosztják a háromszéki dekoncentrált intézményeket, nem az SZDP-től visszamaradt igazgatóságokat kapja meg az RMDSZ — mondta el Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke.
2010-01-08: Közélet - x:

Megemlékezés Madéfalván

A madéfalvi hősök tiszteletére állított turulmadaras emlékműnél a helyi polgármesteri hivatal és a madéfalvi RMDSZ szervezésében alkalomhoz illő műsorral, ünnepi beszédekkel, valamint koszorúk elhelyezésével emlékeztek meg az 1764 vízkeresztjén történt, több száz ártatlan áldozatot követelő mészárlásról, mely madéfalvi veszedelem néven került be a köztudatba.