Éjt nappallá téve dolgoznak a szánkógyártók, hogy kielégítsék a rendkívüli hideg és az erős havazás miatt a szánkók iránt robbanásszerűen megnőtt keresletet Németországban. A megrendelések igencsak megnőttek, amióta elkezdett esni a hó — mondta az ország déli részén tevékenykedő Michael Ress szánkóépítő, aki bevallotta, hogy nem is tud lépést tartani az igényekkel.
,,Ha itt és most lenne tízezer szánkóm, azon nyomban eltűnnének, amint a szállítók megjelennek. Sok olyan megrendelésem van, amelyet nem tudok teljesíteni, és ez a legrosszabb" — közölte a mester. Míg hivatalos összesítések azt mutatják, hogy a szánkóeladások csökkenőben az országban, addig az Amazon internetes áruház oldalán a legtöbb szánkó képe mellett a ,,jelenleg nem kapható" felirat látható.
A műanyag szánkókat gyártó KHW vállalat arról számolt be, hogy a tavalyi szezonhoz képest negyven százalékkal nőtt a kereslet. Megállás nélkül dolgozunk ― árulta el a cég eladásokért felelős igazgatója, hozzátéve, hogy már így is kéthetes várakozási időre tudnak csak felvenni rendelést. Az erős tél által szintén sújtott Nagy-Britanniában a szőrmék és a termo alsóneműk iránt ugrott meg a kereslet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.