Akár Brüsszelbe is elkísérik a szaktárca illetékeseit, hogy az idén megváltozó támogatási rendszer minél előnyösebb legyen a termelőknek — nyilatkozta lapunknak Ötvös Mózes. A szarvasmarhatartók megyei egyesületének elnöke ugyanis részt vett azon a megbeszélésen, amelyen az ágazat szakmai és munkáltatói képviselete az új mezőgazdasági miniszterrel tárgyalt.
Ötvös elmondta, arra kérte a minisztert, hogy a szarvasmarha-tenyésztők föderációjának képviselője részt vehessen az uniós illetékesekkel esedékes tárgyalásokon is, mert nem mindegy, milyen konkrét változásokat eszközölnek a közvetlen támogatások rendszerében.
Ugyanakkor ígéretet kaptak, hogy a tavalyi támogatások elmaradt részleteit teljes mértékben megkapják, vagyis a korábban kieszközölt határidőket az új kormány is tartja. A megyei elnök a választási ígéreteket is számon kérhetőnek tartja, szerinte a gazdák többsége a jelenlegi hatalmat támogatta, így most elvárható, hogy a megfelelő viszonttámogatást megkapja az egész ágazat. A tejprémium vonatkozásában egyébként a harmadik negyedév kifizetéseinek 18 százalékát a napokban, február végéig pedig az egész tavalyi összeget átutalják — ígérték meg Bukarestben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.