Huszonöt havi csúcson a szolgáltatóipar
Huszonöt havi csúcsra emelkedett az euróövezetben a szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex (PMI) decemberben: a bankoktól kávéházakig közel kétezer szolgáltatócég megkérdezése alapján összeállított mutató 53,6 pontra nőtt a novemberi 53 pontról.
A Markit kutatóintézet indexe decemberben már negyedik hónapja állt a növekedés és a hanyatlás közötti határt jelző 50 pont fölött. A mutató ugyan némileg gyengébb az előzetesen becsült 53,7 pontnál, de több mint két éve a legnagyobb mértékben javult decemberben, ami elemzők szerint arra utal, hogy az euróövezet gazdasága határozottan menetel felfelé a tizenhat országból álló térség eddigi legmélyebb recessziójából.
Perelik Kínát
Több mint kétmilliárd dollárra pereli a pekingi kormányt és számítógépgyártó óriásvállalatokat egy kaliforniai szoftverfejlesztő cég szerzői jogokkal való visszaélés miatt. A tartalomszűrő programokat fejlesztő Cybersitter társaság összesen 2,2 milliárd dollár kártérítést követel a kínai kormánytól és hét számítógépgyártótól. A társaság szerint a kínaiak jogtalanul megszerezték egy program forráskódját, és az internetező gyerekek szülői felügyeletét szolgáló szoftverből a pekingi vezetés által felforgatónak minősített politikai és vallási tartalmak kiszűrésére is alkalmas programot készítettek. A gyártók — köztük a kínai Lenovo és a japán Sony — aztán ezzel a szűrővel, azaz a Green Dam Youth Escort programmal ellátott számítógépeket forgalmaztak Kínában.
Még érzékeny a kelet-európai bankrendszer
Az osztrák Hypo Group Alpe Adria (HGAA) pénzintézet államosításához vezető események is jelzik, hogy milyen típusú eseménykockázatok gyakorolhatnak hatást 2010-ben a piaci bizalomra a közép-kelet-európai térségben — áll a Fitch Ratings elemzésében. A legnagyobb európai hitelminősítő véleménye szerint az idén valószínűleg számos piaci szereplő újragondolja, hogy milyen stratégiai ésszerűség szól közép-kelet-európai tevékenysége mellett. A nagybefektetők várhatóan fenntartják térségbeli működésüket, esetleg kiigazítják portfóliójukat. A kisebb hálózatokat üzemeltető befektetők azonban megfontolás tárgyává tehetik további tevékenységüket, tekintettel a gazdasági kihívásokra és a növekedési potenciál várható korlátaira — áll a Fitch elemzésében.
Soron kívüli EU-csúcs a gazdaságélénkítésről
Soron kívüli találkozót tartanak február 11-én az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői — jelentette be Brüsszelben Herman Van Rompuy, az EU elnöke. A rendkívüli találkozó célja a gazdasági fellendülés megindításának gyorsítása, a nemzetközi válság következményeinek további enyhítése. Az uniós vezetők minden évben márciusban, júniusban, októberben és decemberben tartanak találkozót, az ezen kívüli összejövetelek soron kívülinek számítanak.
Az észteknél veszít az euró
Az észt kormány azzal számol, az Európai Bizottság májusban engedélyezi, hogy 2011-től csatlakozzanak az euróövezethez. A TNS Emor felmérése szerint viszont novemberben az észt lakosság kevesebb mint a fele, csak 47 százaléka támogatta az euró bevezetését. 2008 decemberében ez az arány 50 százalék volt. A teljes lakosságon belül az észt nemzetiségűek körében az euróövezeti csatlakozás támogatottsága 59 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 56 százalékról. Észtországban jelentős az orosz anyanyelvű kisebbség, amelynek a körében a csatlakozás támogatottsága 36 százalékról 23 százalékra esett. Ez utóbbi csoport körében felerősödött az a félelem, hogy az euró bevezetése az életszínvonal csökkenését, az árak emelkedését és a munkanélküliség növekedését okozza. (i.)
Erasmus-program fiataloknak
Ez a program az EU 2009-ben kezdeményezett kísérleti projektje. Gyakorlati és pénzügyi segítséget nyújt olyan fiatal vállalkozóknak, akik szeretnének valamennyi időt egy másik uniós tagország valamely vállalatánál tölteni, hogy így tanuljanak gyakorlott vállalkozóktól. Célja, hogy támogassa a gondolatok, tapasztalatok, információk cseréjét a vállalkozók között, elősegítse a piacokhoz való hozzáférést és a lehetséges üzleti partnerek felkutatását az új vállalkozások számára más uniós tagországokban. Az EU társfinanszírozásában megvalósuló program teljes költségvetése 4,3 millió euró, amelyből a külföldi tartózkodási és utazási költségek fedezhetők. További részletek: http://www.erasmus-entrepreneurs.eu/index.php?lan=hu, http://ec.europa.eu/enterprise/entrpreneurship/support_measures/erasmus/index.htm. (Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezet)