Egy formai kifogás miatt kedden immár harmadszor került a sepsiszentgyörgyi önkormányzat napirendjére az integrált városfejlesztési tervként leadott pályázat részét képező ingatlancsere kezdeményezéséről szóló határozattervezet, s ha előző két alkalommal ellenvetés nélkül rábólintott a testület, most újabb ötlet miatt halasztottak a képviselők.
Az integrált városfejlesztési terv hat fejezetének egyike a Gróf Mikó Imre utcai Bene-ház felújítása és vadászati múzeumként való berendezése. Ehhez a jelenleg a vérközpontnak helyet adó épületnek önkormányzati tulajdonba kellene kerülnie. A város a közszállítási vállalat mögötti óvoda és bölcsőde épületét ajánlotta cserébe a központi műemlék házért, erről meg is született a kormányhatározat-tervezet, ellátva az összes érintett minisztérium jóváhagyásával, melyet múlt év végén azért nem írt alá a miniszterelnök, mert ügyvivőként nem dönthetett vagyoni kérdésekben.
A cserét kezdeményező első határozatot az önkormányzat még múlt év elején elfogadta, aztán az év közepén — formai okok miatt — gyakorlatilag változatlanul még egyszer megszavazták, most meg azért kellett volna harmadjára is visszatérniük döntésükre, mert a második határozat elfogadásakor még nem rendelkeztek a tanügyminisztérium jóváhagyásával.
Harmadjára azonban már nem volt összhang a testületben. A keddi tanácsülésen Bálint József volt alpolgármester felvetette: a városnak inkább a Kőrösi Csoma Sándor és Martinovics Ignác utca sarkán levő ingatlant kellene felajánlania a Bene-házért, részint, mert az óvoda-bölcsőde költöztetése ellen a gyerekeiket oda járató szülők tiltakoztak, másrészt a gazdasági helyzet miatt is inkább egy olcsóbb megoldást kellene választani. Sztakics Éva alpolgármester szerint a szülők már visszavonták kifogásaikat, mi több, írásba adták, hogy nincs ellenvetésük az elköltöztetés ellen, óvodai csoportok megszüntetéséről vagy a beiratkozások csökkentéséről pedig szó sincs. Az egészségügyi intézmény számára nem felelne meg a Kőrösi Csoma Sándor utcai épület, hiszen regionális vérközpontot szándékoznak létrehozni Sepsiszentgyörgyön, s ehhez bizonyos feltételek szükségeltetnek. Felhívták a figyelmet, hogy a pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell egy turisztikai elemet, s a hat fejezetből (most már csak ötből, mert a mélygarázsra, illetve emeletes parkolóházakra vonatkozót visszautasították, ugyanakkor a Gyulafehérvárra leadott hét pályázat közül három maradt versenyben, a sepsiszentgyörgyié közülük a legesélyesebb) a vadászati múzeum az egyetlen ilyen, ha az elbírálásig a Bene-ház nem kerül a város tulajdonába, a pályázat sorsa kerül veszélybe. Végül úgy döntöttek a városi képviselők, elhalasztják a szavazást a hónap végi ülésre, időt adva maguknak az új ingatlancsere ötletén s a lehetséges következményeken gondolkodni.