Hogy miért vesztegetek szót erre a dologra éppen most, amikor ezer sebből vérezvén próbálnánk ismét talpra állni emberként s magyarként egyaránt? Hát pontosan ezért. Mert most már valóban itt az ideje, hogy mindenki, aki Bécsújhelytől Andrásfalváig, Túrócszentmártontól Temerinig, Munkácstól Alsólendváig hozzánk tartozónak vallani tudja és akarja is magát, szedje össze minden rejtett tehetségét, maradék erejét, eddig sutban tartott hitét, és lépjen színre! Mindenki azzal, amit a legjobban tud. Szóljon, beszéljen, jelentkezzen, akarjon és tegyen! Csizmadia Úr, a Civil Összefogás Fórum kitalálója fogalmazta meg nagyon találóan, hogy eljött a civil radikalizmus ideje, azaz múltbeli, elfeledni kényszergetett, de megmentett egykori értékeink és mai, új vívmányaink, valamint jövőbeni reményeink tudatos és radikális képviseletének kora. Tetszenek figyelni? Civil radikalizmusról van szó, nem egyébről!

Tiszta fejjel élni próbálván, tudnunk kell néhány dolgot, például azt, hogy minden embert keresztényként szeretünk, de balgák nem vagyunk, ezért nem szívünk csücske az, akinek a kedvenc nótája az Internacionálé, aki utálja egyházainkat, szétverné maradék várainkat, azaz családjainkat, aki úgy kozmopolita, hogy tulajdonképpen magyarellenes, aki a Kárpát-medencei magyarság egysége ellen kampányolt, aki törvény fölé helyezi magát, és orcátlanul lenyúl minden anyagi értéket (a szellemi nem érdekli), aki azt hiszi, gőgös hatalmából fakadóan álszent felkentként megszabhatja, hogy ki milyen nemű legyen, és ki mikor részesüljön emberkézbe amúgy nem való „kegyes halálban". De barátunk, és becsüljük mindazokat, akik a fentiek elleni csatánkban önös érdek nélkül velünk vannak, akiknek segítsége nélkül a legfontosabb dolog meg sem valósulhat: az a jövőkép, amely gyerekeink, fiataljaink zsinórmértéke, fogódzója lehet (kell hogy legyen!), s amelyért tulajdonképpen mindent teszünk, amiért sohasem adhatjuk fel.

Politikában nálam sokkal járatosabb ember mondta, hogy nem elég szép elvek mentén sterilen polemizálni, a politika a konfrontációt, a küzdelmet, sokszor a személyes harcot jelenti, illetve annak felvállalását. Van benne valami, csak annak mindig maradjunk tudatában, hogy a politika a köz érdekében, társadalmunkért, nemzetünkért, családunkért kifejtett, önként vállalt feladat, elkötelezettség, szerepvállalás, és nem a mai rossz felhangú, olykor keserű szájízt adó pártpolitika csupán. Emígy tehát civilként politizálnunk kötelesség, a pártpolitika meg kinek-kinek „úri" kedvtelése.

Nos, lám, mi mindent fel nem vet egy ki mit tud... Ám, elméncséget félretéve, kedves amatőr fiaink az Úr színpadán, elő a tudománnyal! Az előadás lassan elkezdődik. S hogy hány felvonás, tragédia vagy komédia, dráma vagy dramolett, mi születik majd e koprodukcióból, az bizony rajtunk is áll.