Nyolcvanról húsz százalékra csökkentette a vidéki pótlék felső határát a kormány, és az eddiginél hátrányosabbá változtatta a falvak besorolását. A január 1-jétől életbe lépett intézkedés Háromszéken ezerötszáz pedagógust érint, ezután mindannyian a korábbi pluszjuttatás töredékét kapják.
A legnagyobb arányú pótlékot, az alapfizetés hetven százalékát eddig két település (Kommandó és Zalánpatak) pedagógusai kapták Kovászna megyében, nyolcvanszázalékos kiegészítésre Háromszéken korábban sem volt példa. Negyvenszázalékos pótlékot ellenben több százan kaptak, a falvak többsége, valamint Barót és Bodzaforduló ebbe a kategóriába tartozott. A kormányrendelet szerint említett két várost nem sorolják a földrajzilag hátrányos fekvésű települések közé, és a legmagasabb szintű pótlékot, a húszszázalékosat is csak tizenkét falu esetében hagyták jóvá, hat településen pedig tizennyolc százalékot, tizenkét faluban tizenöt százalékot, tizenkilencben nyolc százalékot, tizennégyben öt százalékot és ötvenöt faluban három százalékot számítanak pluszjuttatásként az ott tanító szakképzett pedagógusoknak.
Az érintettek már a januári fizetésük kézbevételénél megérzik a megszorítást, lesz olyan tanító, tanár, aki öt-hatszáz lejt veszít a kormány rendelete miatt. Kérdés, ki fog ezután tanítani az olyan falvakban, ahol a tanár ingázásra költi csökkentett jövedelme bizonyos hányadát? Aki teheti, elmegy az ilyen iskolákból, aki pedig ott marad, annak fel kell vállalnia két-három, esetleg még több tantárgy tanítását is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.