A ciorogârlai fegyverrablás egyértelműen a maffiával hozható összefüggésbe, felgöngyölítése egy esztendeje tart, a minapi dorohoi-i azonban, úgy tűnik, nem.
Mi is történt?
Hajnaltájban a Dorohoi mellett állomásozó készenléti egység egyik katonája megölte ügyeletben levő társát, tizennégy pisztolyt, 280 töltény vett magához, és eltűnt. A halottat viszonylag hamar megtalálták, az elkövetés után egy órával már kiadták az országos körözést, fokozott készenlétbe helyezték a határőrséget is, Dorohoi ugyanis közel van a határhoz, s félő volt, hogy a tettes arra menekül az elrabolt fegyverekkel. Aztán, miközben a tévéadókon szakértők arról töprenghettek, hogy egyáltalán mi állhat a dolgok és a gyilkosság hátterében, és miért is lopott fegyvereket a tettes, váratlanul felpörögtek az események.
A minden valószínűség szerint pánikba esett tettes mobiltelefonon hívta testvérét, elmondta, hova rejtette el a fegyvereket, aztán homlokon lőtte magát. Mindez jelzi, itt nem valami előre tervezett dologról lehet szó, hanem pszichés zavarról. Ezért is írjuk a jegyzetet, a szörnyű és sajnálatos eset tanulságai ugyanis túlmutatnak önmagukon. Kiderült ugyanis, hogy ebben a dorohoi-i egységben s az egész környék katonai létesítményeiben nincs pszichológus! A poszt ugyan (papíron) létezik, de hosszú ideje betöltetlen. Noha a vonatkozó törvényszabály kötelezővé teszi a hasonló egységekben pszichológus alkalmazását s az állandó megfigyelést és ellenőrzést… Ezeket a katonákat tehát mostanság nem vizsgálták.
Hogy a gyilkos miért követte el iszonyú tettét, miért lopott fegyvereket, mi volt a célja az egésszel, s végül pánikba esve miért végzett magával — rejtély. Ámbár nem megoldhatatlan. Valószínű, egy labilis lelkiállapotban levő fiatalemberről van szó, ha létezik az egységben pszichológus, esetleg észlelhette volna, hogy segítségre szorul. Mindenesetre valamiféle régi sérelmét torolhatta meg pillanatnyi elmezavarban.
A dolog azért is fölöttébb különös, mert a készenléti egységek — a Dorohoi mellett állomásozó is — zárt közösséget alkotnak. Együtt vannak állandóan, össze vannak zárva tehát, értelemszerűen mindent tudnak egymásról. Hogy miért ölte meg társát, s utána miért végzett magával, ismételjük, rejtély, de valószínűleg egy alapos nyomozás sok mindent tisztázhat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.