SZÁZ ÉV MIT SEM TESZ. Az államfő igen gyakran téved a román történelem fontosabb dátumait illetően. Utóbb Jászvásáron, a román fejedelemségek egyesülésének évfordulóját tévesztette el, 1859 helyett 1959-ről beszélt.
JÓ TETT HELYÉBE JÓT VÁRJ. A demokrata-liberális alakulat teljesíteni szeretné az RMDSZ-szel kötött protokollum egyik pontját annak érdekében, hogy megerősítse a kormányzási együttműködést. A kormány arra kéri fel a parlamentet, hogy a következő ülésszak végéig fogadja el a nemzeti kisebbségek törvényét, amely közel három éve leragadt a törvényhozás útvesztőiben, és azóta sem sikerült elfogadnia a két háznak. A demokrata-liberálisok azt szeretnék, ha júniusig a parlament döntésre jutna a kérdésben. A nemzeti kisebbségek statútumát a szenátus visszautasította. Jelen pillanatban a képviselőháznak kellene megtárgyalnia a tervezetet, azonban több ízben is elutasították, mert a szakbizottságoknak szavazáskor eddig egyszer sem sikerült begyűjteni a kvórumot. (Impulzus)
SÜRGŐS A NYUGDÍJTÖRVÉNY. Az első februári kormányülésen a kabinet jóváhagyja az egységes nyugdíjtörvényt, hogy már a parlamenti ülésszak elején elkezdhessék a törvény megvitatását ― jelentette be vasárnap Emil Boc miniszterelnök. Kormányközeli források azt nyilatkozták a Mediafaxnak, a kabinet azt kéri majd a parlamenttől, hogy legkésőbb május végéig hagyja jóvá az egységes nyugdíjtörvényt, a tanügyi törvényt pedig a félév végéig szavazzák meg. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter pénteken azt nyilatkozta, a parlamentnek időre van szüksége, hogy elfogadhassa a nyugdíjtörvényt, és véleménye szerint ez csak március után lehetséges.
A TANÜGYI TÖRVÉNYCSOMAG IS. Márciusban legkésőbb el kell fogadnia a parlamentnek az oktatási törvényt is. A jogszabály új formájához a Miclea-féle tanügyi reformtervezetet és az Elnöki Bizottság javaslatait veszik majd alapul.
NEVET, JELVÉNYT VÁLT A KORMÁNYPÁRT. A Demokrata-Liberális Pártnak tisztáznia kellene az ideológiáját, le kellene cserélnie a jelvényét, és meg kellene változtatnia az elnevezését is ― nyilatkozta Sever Voinescu, a párt képviselője, Traian Băsescu volt kampányszóvivője. Úgy véli, formálisan is fel kell vállalniuk néppárti tagságuk miatt is annak jobbközép ideológiáját: klasszikus liberalizmus plusz keresztény-demokrata, konzervatív és keresztényszocialista elvek. (Mediafax)
TAVASZTÓL DRÁGUL A FÖLDGÁZ. Az ipari minisztérium államtitkára épp az év leghidegebb napját tartotta arra alkalmasnak, hogy a kormánypárt választási ígérete dacára, miszerint a földgáz ára nem emelkedik, bejelentse: áprilistól mégis drágítanának. Úgy tizenöt száalékot. (Adevărul)
HÁROM JELÖLT EGY SZÉKRE. Adrian Năstase szociáldemokrata politikus hétfőn, a párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén bejelentette, nem indul a pártelnöki tisztségért zajló megmérettetésen. A pártelnöki tisztségért a jelenlegi állás szerint Cristian Diaconesu, Miron Mitrea és a mostani pártelnök, Mircea Geoană száll versenybe. Az alakulat Országos Végrehajtó Bizottsága hétfőn úgy döntött, hogy február 26―27-én szervezik meg a párt rendkívüli kongresszusát, amelyen megtartják az elnökválasztást. (Realitatea)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.