Elkészült a Kovászna megyei önkormányzat új, kétnyelvű honlapja, amely dinamikusan, naponta frissítve igyekszik tájékoztatni az érdeklődőket az intézmény és a megye dolgairól. A korábbi weboldalon elsősorban román nyelven szerepeltek az információk, ezentúl minden hozzáférhetővé válik magyarul is.
Tamás Sándor tanácselnök elmondása szerint készül az angol változat is. A http://www.kvmt.ro/, http://www.kovasznamegyetanacsa.ro/, illetve a http://www.cjcv.ro/ címen megtalálhatóak a tanácshatározatok, tervezetek meg más, a törvény által előírt anyagok, de olvashatunk a megye földrajzáról, gazdaságáról, illetve a megyében zajló fontos eseményekről, eljuthatunk az alárendelt intézmények oldalaihoz és a helyi sajtó honlapjaihoz is. Újdonság, hogy a Székelyföldről is hozzáférhetőek információk. A honlap gerincét adó motor kis költségvetésből, mindössze 3000 euróért készült el — közölte Henning László alelnök, céljuk, hogy a kereső segítségével minél könnyebben lehessen megtalálni a kívánt közérdekű információt. A megyei tanács oldalán űrlapok, típusnyomtatványok is elérhetőek, így az ügyintézés is egyszerűbbé vált. Ezeket a dokumentumokat magyar nyelven is le lehet tölteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.