Dr. Fazakas József egyetemi tanár, a BBTE Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának vezetője, az új egyetemi székhely tevékenységének irányítója nagy hegyi túrára készül: a Kilimandzsárót, az afrikai kontinens 5895 méteres, legmagasabb hegycsúcsát óhajtja megtekinteni és meghódítani.
Azzal a csapattal indul január 29-én, amelynek vezetője a nagyszerű hegymászó, Erőss Zsolt lett volna, de az ő sajnálatos balesete miatt az ugyancsak tapasztalt Mécs László veszi át az irányítást. A túra célja nem csak hegymászás és a csúcs meghódítása, hanem annál sokkal több: messze földre vinni a Székelyföld, Háromszék, a háromszéki EKE zászlaját, egyúttal pedig tudományos megfigyeléseket végezni az emberi szervezet alkalmazkodásáról és a globális felmelegedésről.
Egy ilyen vállalkozáshoz természetesen megfelelő előkészületekre van szükség. Mivel a tanár úr munkája nem könnyű, és kétségtelenül sok stresszel jár, ennek kivédésére minden hét végén túrázik — olykor csak a Bodoki-tetőre vagy a Nagykőhavasra, nyaranta azonban távolabbra is. 2007-ben kollégájával, Jártó Kocsis Gáborral a bulgáriai Rila-hegységben járt, a 2925 méter magas Muszalah-csúcson, 2008-ban pedig feleségével együtt az Olimposzon a Mitikaszt hódította meg (2918 m).
Czompó János
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.