Alexandria, városi sportcsarnok. Mintegy 350 néző. Vezette: Vasile Alexandru és Ivan Alexandru. Alexandria: Şanta 6, Mikus 20/3, Moroşan 8, Bucica 13/6, Cutaş 3—Chivu 3/3, Strămăturaru, Teodorescu 15/9, Mihai, Rus 9. Edző: Mădălin Piperea. Sepsi BC: Vass 20/12, Rasmussen 20, Oliveira 13, Matovic 14/6, Diaconu 25/9—Csillag, Borş 5, Vescan 4, Sándor 3/3, Nagy. Edző: Veres Attila. Mezőnybeli dobószázalék: 22/45, 48,9 százalék — 24/36, 66,7 százalék. Büntetők dobószázaléka: 12/19, 63,2 százalék — 26/34, 76,5 százalék. Lepattanók: 22—39. Legtöbb lepattanó: Şanta, Mikus 4—4, illetve Oliveira 11. Legtöbb gólpassz: Mikus 6, illetve Vass, Vescan 5—5.
Az első játékrészben pár perc erejéig vezettünk, de 9—9-es állásnál a házigazdák rákapcsoltak, és komoly előnyre tettek szert. Veres Attila tanítványai rosszul játszottak, sokat hibáztak, és nagyon pontatlanul dobtak. A második negyedben aztán minden megváltozott, együttesünk ébredezni kezdett, Rasmussen és Matovic kosaraival újra játékba lendült, Diaconu pedig egy triplával megszerezte a vezetést. A szentgyörgyiek folyamatosan javuló játékával nem tudtak, mit kezdeni a házigazdák. Annyira jóra sikerült a második tíz perc, hogy lányaink 37 pontot, vendéglátóink pedig csak 15 pontot dobáltak össze. A nagyszünet után folytatódott a Sepsi BC fantasztikus játéka, az Alexandria csak kullogott és futott az eredmény után. Az utolsó negyedben is remekeltek a háromszéki kosarasok. A mérkőzés véghajrájában Vescan büntetőből szerezte meg csapatunk századik pontját, és a Sepsi BC 181—130 összesítéssel bejutott a Román Kupa második körébe. Rasmussen hozta a tőle megszokott, jó formáját, Diaconu remekül irányította csapatát, Matovic halványan kezdett, de miután ráérzett a győzelem ízére, parádézott. Veres Attila alakulatának ezen a meccsen Oliveira volt a gyenge láncszeme, brazil idegenlégiósunk sokat hibázott, a kiharcolt szabaddobásainak csupán felét tudta értékesíteni… Van, amit még javítani játékán! Vedéglátóink közül az amerikai Mikus remekelt. A további eredmények: Rapid—Bukaresti Olimpia 73—63 (továbbjutott az Olimpia), Nagyvárad—Sportul Studenţesc 87—71 (tj. a Nagyvárad), Temesvár—Gyulafehérvár 44—51 (tj. a Gyulafehérvár), Kolozsvár—Brassói Galaktika 77—59 (tj. a Kolozsvár), Szatmárnémeti—Jászvásár 88—49 (tj. a Szatmár), Arad—Craiova 55—48 (tj. az Arad). A Târgovişte állt a kupa első körében.