Oliver Stone amerikai rendező Bruce Willist kérte fel új filmje főhősének megformálására; a film a vietnami My Laiban 1968-ban történt mészárlás körülményeit dolgozza fel.
Bruce Willis alakítja majd azt az amerikai tábornokot, akit annak idején azzal a feladattal bíztak meg, hogy vizsgálja ki a My Laiban történt mészárlás körülményeit, amelynek során több száz vietnamit öltek meg amerikai katonák ― olvasható a BBC News honlapján. Több mint négyszáz tanút hallgattak ki, és húszezer oldalnyi dokumentum gyűlt össze, mielőtt 1970 márciusában közzétették a vizsgálat eredményét. A hatvanéves Stone a United Artist filmes céggel kötött szerződést a film elkészítésére, amelynek költsége mintegy 40 millió dollár (több mint 95 millió lej). A világhírű rendezőnek ez lesz a negyedik filmje a vietnami háborúról; a korábbi három: A szakasz, Született július 4-én (mindkettőért Oscar-díjat kapott), valamint az Ég és föld. Bruce Willis legutóbb a Die Hard 4.0-ban volt látható.
Oliver Stone azt is tervezi, hogy filmet készít az iráni elnökről, Mahmúd Ahmadinezsádról, és a hírhedt államfő már véleményezte a tervet. ,,Nincs kifogásom ellene, ha a filmkészítők idejében értesítenek az elképzeléseikről" ― mondta az államfő. Mahmúd Ahmadinezsád volt az, aki 2005-ös megválasztása óta olyan kijelentéseket tett, hogy Izraelt ,,le kell törölni a térképről", vagy hogy a holokauszt csak ,,legenda", s emiatt Nyugaton széles körben mélyen elítélték.