Szlovákia legfelsőbb bírósága semmissé nyilvánította a szlovák belügyminisztérium tavaly júniusi döntését a Harmónia AT polgári társulás megszüntetéséről. A Harmónia AT polgári társulást a belügy szerint azért kellett feloszlatni, mert állítólag Dél-Szlovákia autonómiájának kivívását tűzte zászlajára, és tevékenységével megsértette a szlovák törvényeket.
A legfelsőbb bíróság szerint a minisztérium nem indokolta meg kellőképpen döntését, ezért visszautalta az ügyet a tárcához. Fellebbezni a bíróság döntése ellen nem lehet.
A belügyi tárca nem érti a bírósági döntést. Megvárjuk, amíg írásban is megkapjuk a legfelsőbb bíróság döntését. Valóban nagyon meglepődtünk, s ugyanakkor nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy pontosan mit is vetnek a szemünkre, mert döntésünket a feloszlatásról nagyon világosan és pontosan megindokoltuk — reagált az ítéletre Erik Tomás belügyminisztériumi szóvivő.
A szlovák belügyminisztérium 2009. június 22-én oszlatta fel a Harmónia AT polgári társulást. Előzőleg, májusban levélben figyelmeztette a Harmóniát, hogy hagyjon fel tevékenységével. Miután a szövetség erre nem reagált, és alapszabály-tervezetének nyilvánosságra hozatalával folytatta tevékenységét, döntés született feloszlatásáról — szögezte le a belügyminisztérium.
A Harmónia AT-t több hónapos huzavona után tavaly februárban jegyezte be a szlovák belügyminisztérium, miután alapszabályzatából törölték az önrendelkezési törekvésekre vonatkozó részt. ,,Végül kihagytuk az alapszabályból ezt a szövegrészt. Kiheréltek bennünket, de így is az autonómia kialakítását tartjuk fő célkitűzésünknek" — nyilatkozott Cséfalvay Pál, a szervezet elnöke akkor az Új Szó szlovákiai magyar napilapnak.
A belügyminisztérium az alapszabályzatot jóváhagyta, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a Harmónia AT honlapján hirdeti: dél-szlovákiai autonómia létrehozását tűzte ki célul.
A Harmónia AT polgári társulás hivatalosan tavaly május közepén mutatkozott be Dunaszerdahelyen. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azt állította, hogy a Harmónia AT mögött a Magyar Koalíció Pártja (MKP) áll. Csáky Pál, az MKP elnöke azonban kijelentette, hogy ez nem igaz. A SITA hírügynökség szerint a Harmóniának mintegy 100 tagja volt, akik a szervezet működését is finanszírozták.
Tavaly felmerült az a gyanú is, hogy a Harmónia AT mögött esetleg a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) állhat. Kiderült ugyanis, hogy a Harmónia AT alapszabályát a SIS egykori vezető munkatársának a számítógépéről küldték el egy másik számítógépre. Az Új Szó szerint a Harmónia AT programtéziseit tartalmazó dokumentum elektronikus változatát Igor Cibula volt hírszerző hozta létre, mégpedig a Volt Hírszerző Tisztek Szövetségének számítógépén 2009. március 25-én, két nappal a Harmónia alakuló közgyűlése előtt. Más bizonyítékok azonban nem kerültek elő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.