Megkaptam, megkaptuk az Ön és az Ön által vezetett hivatal, illetve a városi tanács egyéves munkájáról szóló beszámolót, részletes tájékoztatást. Meglepett sokunkat, ilyent még nem láttunk az elmúlt húsz esztendőben.
Formájában (a borítólap belső oldaláról nézvést) vetekedik a városunk történetében emlékezetes ifjú Gödri Ferenc száztizenkét évvel ezelőtt megjelent éves jelentésével. Tetszetős, ízléses grafikai munka. Le a kalappal felvételei, nyomdatechnikája, a krétázott papír alapanyagú füzet előtt. Megvalósítások, tervek gyűjteménye. Az általunk városvezetésre felhatalmazott, akár arra predesztinált szakemberek közösségének egy/másfél éves tevékenységének összegezése, megőrizhető dokumentuma.
Az más kérdés, hogy egy vállalat, egy község vagy város vezetésének sikeressége az igazgató és/vagy polgármester szervezői képességén, az ergonómiában való jártasságán is múlik. Elsősorban! Ebbeli erényeit a kezdet kezdetén felismertem, látható jeleivel nap mint nap szembesülünk. De milyen is az ember bolond természete, mindent szeretne tudni. Hogy hány példányt nyomtattak belőle, mibe került ez a művészi tájékoztató. Nehezen hihető az ,,egy mosoly" ára...
Tisztelettel,
Ferenczy L. Tibor
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.