A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete szervezésében szombaton a Vigadó kistermében farsangbúcsúztató kosaras bált tartottak, melyen nyolcvanan vettek részt. A mulatság a jelmezek bevonulásával kezdődött. A New York-i Szabadság-szobor vezette a sort, és az Álmaimban Amerika visszainteget című énekre vonultak be a kisterembe. Mintegy negyvenen öltöztek be. Ötletesebbnél ötletesebb jelmezek készültek, lehetetlen volt kiválasztani a legjobbat, a zsűri is nehéz helyzetbe került.
A farsangi bál kabalája Kurta János bá(bu) volt, amelyet éjfélkor a Vigadó előtt elégettek, majd zenekarkísérettel énekeltek, siratókat és talpalávalót húzott a cigánymuzsikusoknak öltözött csapat Opra Ervin vezetésével. Közben farsangi fánkokból és a díszes kosarakból rögtönzött kiállítást is szerveztek, a legszebbeket pedig díjazták. Három-három díjat adtak át a legszebb kosarak tulajdonosainak, valamint a leglyukasabb pánkók elkészítőinek. A tombolán kisorsolt ajándékokat a nőegyesület tagjai készítették, és több mint negyvenen vihettek haza ötletes-humoros nyereményt. A kosaras bál reggelig tartott, a nőegyesület tagjai dínomdánommal és énekszóval búcsúztatták el a 2010-es farsangot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.