Kivételes, 1,3 kilogramm súlyú és 4,5 milliárd éve szinte változatlan állapotú meteoritra tett szert a párizsi természettudományi múzeum, hogy ezzel is bővítse ismereteinket a Naprendszer és a földi élet kialakulásáról.
,,Lezuhanásának körülményeit nem ismerjük" ― közölte a múzeum, nem zárva ki, hogy becsapódását valahol csak megfigyelték. ,,Ez egy kivételesen ép meteorit, pedig a Földön gyorsan rongálódnak" ― mondta Brigitte Zanda, a múzeum ásványtani és kozmológiai laboratóriumának szakértője.
A meteoritok aszteroiddarabkák, amelyek nem tömörültek össze bolygókká a Naprendszer kialakulásakor, körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt. Egyedülálló információkat hordoznak az anyag akkori állapotairól. ,,Ezt a meteoritot, társaival ellentétben, gyakorlatilag nem változtatta meg a víz körforgása, és nem esett át túl nagy hőmérséklet-ingadozáson sem" ― hangsúlyozta a múzeum. Ásványai ezért megközelítően az összesűrűsödésüket követő állapotban vannak. A múzeum ásványtani és kozmokémiai laboratóriumának tudósai bíznak abban, hogy ennek a megőrzött állapotnak a minősége kiterjed azokra a szerves vegyületekre is, amelyeket gyakran az élet molekuláris eredetének tartanak.
A Párizs névre keresztelt meteorit legnagyobb része a múzeum gyűjteményébe került, de egy 150 grammos szeletét tudományos célra mintának elkülönítették. A múzeum nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyiért vette meg a meteoritot, de Brigitte Zanda szerint ,,jutányosan, a piaci ár alatt" jutottak hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.