Cégfeladás válságban és válság után — ez annak a Régiók találkozása elnevezésű vállalkozói konferenciának a központi témája, amelyet 2010. február 19-én rendeznek a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyőben (képünkön). A rendezvény elsősorban magáncégek eladási és tőkebevonási lehetőségeit igyekszik körbejárni az immár második éve ,,dühöngő" gazdasági világválság körülményei között.
Az előadók között rangos magyarországi és hazai szakemberek sorjáznak, akik igyekeznek megosztani tapasztalataikat, illetve tanácsaikat makro- és mikrogazdasági megvilágításban egyaránt. Csak ,,étvágygerjesztésül": Préda István, az MB Partners vezérigazgatója a recesszió alatti cégeladás lehetőségeiről, perspektíváiról tart előadást, választ keresve napjaink egyik gazdasági dilemmájára: eladás vagy tőkebevonás és ezáltal a vételár növelésének lehetőségei? Rokon témát kínál az Eniac Computing Kft. ügyvezető igazgatója, Arányi Sándor: vállalatok eladhatóvá, illetve értékesebbé tétele az informatika eszközeivel. A tőkebevonás biztonsága, az alapítók védelme szindikátusi megállapodásban — erről értekezik dr. Lendvai András, a Bird and Bird ügyvédi iroda vezetője. De terítékre kerül a privát alapítványok rendszere is mint gazdaságélénkítő eszköz, mindez Varga Szabolcs, a magyarországi Bank Guttman igazgatója előadásában. A rendezvény fővédnöke dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
A Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége, az MB Magánbankár Partners és a Bank Guttman rendezésében sorra kerülő konferencia fontos információkat kíván eljuttatni a vállalkozókhoz, illetve a konferenciát követő vállalkozói bálon a személyes ismerkedés lehetőségét készül megteremteni. Az Asimcov-tagok számára kedvezményes jelentkezési díjat számítanak fel. Részletek a project@mediaromania.ro elektronikus postacímen, illetve a 0266 210 590-es telefonon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.