Hírsaláta

2010. február 10., szerda, Belföld

KEVESEBB GÁZT KAPUNK. Oroszország hétfő este jelentette be, hogy az elkövetkezőkben egymillió köbméter földgázzal kevesebbet szállít Romá­niának. (Antena2)

NYÁRRA ELKÉSZÜL MÁTYÁS. Nem kizárt, hogy akár két hónapot is csúszik a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújításának befejezése Kolozsi Tibor szobrászművész szerint. A restaurátor hétfőn elmondta: a rendkívül hideg időjárás miatt nem tudták a tervezett ütemben folytatni a munkát, a régészek pedig a vártnál több időt töltöttek a műemlék alatt talált leletek feltárásával. Elképzelhető, hogy egy, de legfeljebb két hónapot csúszik a Mátyás királyt és vezéreit ábrázoló műemlék felújítása. Abban viszont a szobrászművész egészen biztos, hogy idén nyáron mindenképp elkészülnek a munkálatokkal. (Paprika Rádió)

CSÖKKENT A ROMÁN AUTÓPIAC. Romániában tavaly 44,4 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban: 328 880-at a 2008. évi 586 476-tal szemben. Továbbra is a Logan a legkelendőbb. A statisztikai hivatal adatai szerint a haszonjárművek piaca ennél nagyobb mértékben, 49,9 százalékkal zsugorodott. A gazdasági visszaesés nagyságát jelzi, hogy a legnagyobb mértékben a traktorok és a teherautók eladása esett vissza, 95 százalékkal. (MTI)

CSAK A HOZZÁJÁRULÁS ELVE SZERINT. Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) elnöke hétfőn közölte: az alakulat állandó küldöttgyűlése egyhangúlag jóváhagyta a nyugdíjrendszer megreformálását célzó törvénytervezetet, amelyet ma vitat meg a kormány. Mint mondta, a nyugdíjrendszer reformját célzó törvénytervezetet Mihai Şeitan munkaügyi miniszter terjesztette elő a D-LP küldöttgyűlésén. Boc hangsúlyozta: az új törvény megszünteti a nyugdíjrendszeren belüli egyenlőtlenségeket és diszkriminációt, és biztosítja minden, társadalombiztosítási járulékot fizető személynek a nyugdíj kifizetését idős korára. A kormányfőtől érdeklődtek, hogy az új nyugdíjtörvényben megmaradnak-e bizonyos kiváltságos kategóriák, mint a rendőrök, hírszerző szolgálatnál dolgozók magas juttatásai. Boc szerint az ilyen kategóriákat eltörlik. Gyakorlatilag minden nyugdíjat a hozzájárulási elv mentén számolnak újra. (Székelyhon)

JÓ SPORTOLÓ VOLT A TAROM ÚJ MAGYAR IGAZGATÓJA. Gombos Csabát, a Maros megyei RMDSZ alelnökét nevezték ki a Tarom igazgatójának. Az új igazgatóról annyit tudni, hogy évekig volt a marosvásárhelyi székhelyű Romcab Rt. vezetője. Amellett, hogy az üzleti életben is aktívan tevékenykedett, sportemberként is elismert. Karatézott, több arany- és ezüstérmet szerzett Romániának, 1992-től 2002-ig pedig országos bajnok is volt. (Transindex)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 209
szavazógép
2010-02-10: Közélet - x:

Svájci támogatás kisebbségeknek

Markó Attila kisebbségügyi államtitkár tegnap hivatalában fogadta a svájci Bővítési Alap vezetőségének küldöttségét. A Bővítési Alapot Svájc az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott országok támogatására hozta létre, a 2010-ben Romániában is beinduló programkeret a következő öt év során 181 millió svájci frank bevételt jelenthet a hazai költségvetésnek.
2010-02-10: Belföld - x:

Belföldi hírek — Farcádi Botond

Büntetés a parlagon maradt földekért
Pótadó kivetésével büntetnék azokat a gazdákat, akik parlagon hagyják szántóföldjeiket. Adrian Rădulescu, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára tegnap elmondta: az ország megművelhető felületének körülbelül a húsz százaléka hever parlagon, hiszen összesen 8,1 millió hektár föld van bevetve, 1,2—2 millió hektár viszont kihasználatlan. A pótadó 400 000 személyt érinthet. Jelenleg még zajlanak a tárgyalások arról, hogy mekkora legyen a büntetés. Az intézkedéssel Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter is egyetért.