ÚJABB GYANÚ RIDZI ELLEN. A Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség ismét azzal a kéréssel fordult Románia főügyészéhez, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a Monica Iacob Ridzi egykori miniszter elleni büntetőjogi eljárás megnyitásához. Az ügynökség közleményében hangsúlyozta, hogy az egykori ifjúsági és sportminiszter elleni eljárás tárgya nem ugyanaz, mint a 2009/147/P dossziéban szereplő, ezért a parlamentnek újból kezdeményeznie kell a képviselő mentelmi jogának feloldását.
A parlament ezt az első esetben már megtette, így vélhetően ezúttal sem nemmel válaszol. A Korrupcióellenes Főügyészség saját érdekű gazdasági haszonszerzés céljából elkövetett hatalommal való visszaéléssel, csalással és korrupcióval vádolja Ridzit. A gyanúsított hölgy úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a minisztersége alatt elkövetett törvénytelenségekhez, s arra hivatkozik, hogy hét hónapos terhes.
EMELNI AZ ÁFÁT. Hatalmas bevételt jelentene a költségvetésnek, ha a Romániában jelenleg 19 százalékos általános forgalmi adót (áfa) rövid időn belül 20 vagy 21 százalékosra módosítaná a kormány — véli a PricewaterhouseCoopers gazdasági tanácsadó szervezet képviselője. Meglehetősen nagy népszerűtlenségre tehet szert Peter de Ruiter, a nemzetközileg elismert PricewaterhouseCoopers romániai vezetője. Az általa képviselt gazdasági tanácsadó szervezet fő célja, hogy megoldási lehetőségeket ajánljon azokra a bonyolult üzleti problémákra, amelyekkel a vezető nemzetközi vagy hazai társaságok, közintézmények, illetve társadalmi szervezetek naponta szembesülnek. Nos, a szakember a költségvetés felduzzasztására tett javaslatot, mely szerint a áfát 20 vagy 21 százalékosra kellene emelni, hiszen a közép- és nyugat-európai országok általában 20 százalékos vagy annál is nagyobb adóval dolgoznak — írja a Mediafax.ro.
SZEGÉNY BERCEANU. Panaszkodik Radu Berceanu, hogy idén a hótakarítás négyszer többe került, mint amennyit erre szántak, novembertől mostanáig úgy 80 millió euróba. A miniszter szerint a pénz nyáron a útjavításoknál fog hiányozni. (Ziare.com)
MEGKAPJÁK A FORRADALOM DOSSZIÉJÁT. Megteszi a szükséges törvényes intézkedéseket a védelmi tárca a ’89-es forradalomra vonatkozó, államtitoknak nyilvánított információk titkosításának feloldása érdekében azok után, hogy január 15-én 2684 papírlapnyi, összesen 1989 titkosított dokumentumot már átküldött a katonai ügyészségnek a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőtábla mellett működő ügyészség felszólítására. Ionuţ Matei, az 1989. December 21. Egyesület ügyvédje Gabriel Oprea tárcavezetővel folytatott tárgyalását követően elmondta, az egyesület megkapta a 2600-nál is több lapot tartalmazó dossziék zömét. Hozzátette: információi szerint további 8635 lapot tartalmazó dossziét még titkosítottak. Gabriel Oprea miniszter megígérte: február 10-ig a kormány elé terjeszt egy törvénytervezetet, amelynek értelmében 7617 lap esetében rendelik el a titkosítás feloldását. A találkozóra azért kerülhetett sor, mert Teodor Mărieş, az egyesület elnöke immár 28. napja éhségsztrájkot tart amiatt, hogy Románia halogatja az Európai Emberjogi Bíróság ítéletének végrehajtását, mely szerint az államnak át kell adnia az egyesületnek az összes, forradalomra vonatkozó titkosított dokumentumot. (Realitatea)