Háromszéken hétfőtől (február 15-től) igényelhetőek az Iskola Alapítvány pályázati űrlapjai a magyar nyelven tanuló gyermekek magyarországi támogatásához. Akárcsak a korábbi években, az iskolások 22 400 forint lejben kiszámított ellenértékét kapják meg, az egyetemi hallgatók pedig 2800 forintnyi lejt vehetnek át.
A pályázati borítékok a helyi RMDSZ-nél, illetve a státusirodákban igényelhetőek. Hétfőig eljutnak az űrlapok falvakra is, többnyire az eddigi években jól bevált módon járnak el, lesz település, ahol a polgármesteri hivatalban, máshol az RMDSZ-székházban, illetve az iskolában vehetik át a szülők a kitöltendő íveket és az útmutatót — mondták el érdeklődésünkre az alsó- és felső-háromszéki illetékesek. Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a státusirodákban, Kovásznán Bokor Tibor szenátori irodájában, Baróton az RMDSZ-irodában kell keresni a nyomtatványokat.
Az oktatási-nevelési támogatásnál a szülőknek, függetlenül jogosult gyermekeik számától, egyetlen űrlapot kell kitölteniük, ehhez csatolják az összes kiskorú diák esetében igényelt iratot (születésibizonyítvány-másolat, 14 év fölöttieknek személyazonossági-másolat, igazolvány az iskolától stb.). Postán, ajánlva kell visszaküldeni a borítékot, melyet megkapunk az űrlappal együtt. A beküldési határidő, az előző évekhez hasonlóan, április vége.
Az elmúlt esztendőben Alsó-Háromszéken majd tízezren kértek és kaptak oktatási-nevelési támogatást, Felső-Háromszéken 4216 tanuló és 278 egyetemi hallgató kapott magyarországi segítséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.