Két gát feljavítására kértek több mint egymillió lej támogatást Bukaresttől a háromszéki hatóságok. A besenyői, illetve a papolci gát évek óta kritikus állapotban, a szakhatóság minden felmérésnél jelentést készít a sürgős beavatkozás elengedhetetlenségéről, aztán pénzhiány miatt mégsem történik semmi.
A több mint harminc éve épült besenyői gát alsó zsilipjei romlottak el, ami a víz teljes cserélődését lehetetleníti el. Emiatt koszos, szemetes a tó, alapos megtisztulása sem lehetséges. A felső zsilipek működnek, de ha véletlenül nagy mennyiségű víz zúdul le a környező hegyekből, árvíz is bekövetkezhet. ,,Belegondolni is rossz, mi történhet" — mondotta György Ervin prefektus. 2005-ben állították össze először a dokumentációt, azóta minden évben megállapítják ugyanazt, és elküldik Bukarestbe. Legutóbb a miniszterelnöknek címezve postázták a dokumentációt, 677 888 lejt kértek a zsilipek megjavítására.
Papolcnál a Papolc-patak medrét kellene mélyíteni, kitakarítani. A hegyekből leömlő törmelék, ágak, szemét tömte el, és a Nagyborosnyó határába érkező víz sorozatosan elárasztja a földeket. Ha megfelelő módon alakítják ki a patakmedret, és elvégzik azokat a munkálatokat, melyeket a Kovászna patakánál megtettek, ismét jól működik majd a gát, és biztosítani tudja a 9700 hektáros terület védelmét.
Ez esetben is pénzre lenne szükség, a szakemberek 561 733 lejes költséget határoztak meg, és itt is 2005 óta halogatják a finanszírozást.
Tavasszal az olvadás mindig gondot jelent, és idén különösen nagy mennyiségű hó gyűlt össze. Remélhetően nem lesz baj, de megtörténhet egy gyors olvadás, és a lezúduló víz későn irányítja a figyelmet a gátak hibáira.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.