A hallucinogén anyagokat betiltó idei 6-os számú sürgősségi kormányrendelet megjelent a hétfői Hivatalos Közlönyben, s ezzel érvénybe lépett. A jogszabály a kábítószer-ellenes törvényt szigorítja. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a rendeletben felsorolt, korábban megengedett hallucinogén anyagok, mint kaktuszfélékből, mandragórából, látnoki zsályából, mágikus gombából és társaikból előállított készítmények forgalmazása, birtoklása, fogyasztása tiltott, és bűncselekménynek számít.
A jogszabály érvénybelépésétől számított tíz napon belül az ilyen anyagokat birtoklóknak kötelességük saját költségen megsemmisíteni. Háromszéken egyetlen törvényesen működő „füvesbolt" létezik, a sepsiszentgyörgyi Kis Amszterdam. Corneliu Câmpeanu megyei rendőrfőkapitány elmondta, a fogyasztóvédelmi hivatal, a pénzügyőrség, valamint a rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztálya, gazdasági részlege és a közrendészet munkatársaiból álló bizottság jelenlétében semmisítik meg a raktáron levő anyagot. A jövőben a rendőrök fokozottan figyelik a boltot és környékét. Tilos továbbá a rendeletben felsorolt növények termesztése, forgalmazása, ezekből szerek előállítása, de még a készítményekkel való kísérletezés is. (Szekeres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.