Féltünk az őszön, mert elkerülhetetlen volt, akár a gázszámlák sora. Drága volt, mert megépíthettük hóembereinket, olyanokat, amilyeneket akartunk. Mienk volt a választás joga s hatalma: legyen kicsit Döbrögi, mert őt ismerik, s mint rossz fát, elismerik az emberek s gyermekeik. Legyen neki orra, lehetőleg vörös murokból, füle karalábé héjából, szája elhitványodott fogkeféből, aztán anya kölcsön adta a fekete fésűt arra a kis időre, amíg a hurrá tart a meredek télidőben, bajusznak.
Eltörpülnek, megrokkannak a hatalmak a szemünk előtt.
Minden, amit tehetünk dérben, didergésben, az a nyári tüzelő beszerzésének függvénye. Az a tücsök, aki nyáron jól és jó sokat énekelt, garasokat gyűjtögetvén, annak volt idén is, tavaly is tüzelője, garasa gázszámlára.
Mert ki kell hegedülni a jogot a télhez, karácsonyfához, kacagó hóemberhez.
Hogy félünk a fekete karácsonytól! Mennyire elszomorító tud lenni, mennyire lelombozó! Amilyen lelombozó lehet minden esztendőben a november. Keressük a gondolati igazságot körülöttünk, és rájövünk, hogy ha nem lenne dér, ujjat fájdító, akkor nem lenne édes a som, ízes a kökény.
Mindennek megvan a sora-rendje.
Az állatok fölkészülnek minden áldott évszakra. Csak arra nem tudtak felkészülni tízezer éve, nem volt elég idő arra, hogy felkészüljenek az emberi környezetrontásra. Kullog a melegedő sarki jégvilágban a jegesmedve, s nem leli helyét a maga világában, mert mi felmelegítettük azt is gázzal, korommal, szeméttel.
Hogy is van ez? Látjuk azt, hogy van, de azt nem tudjuk, hogyan, s milyen lesz elferdült világunk.
Helikon nevű irodalmi lapunk egy-egy igét illeszt illő helyre, a lap homlokára. Az egyik igét illesztem ide, talán nem illetlenül: „Fekete hóra a dolgok rendje szerint fehér varjú száll."
Valamikor a tél elején ütött halántékon ez a jövendölésszerű költői ige, aztán bévül is maradt, mint megszolgált sebhely. Még akkor is aggasztó e kijelentő mondat, ha Ady Endre a szilágysági varjakat szent madaraknak nevezte, s mi a költőnek annyira hiszünk, hogy mindmáig igaznak, szentnek tartjuk a megnevezést.
Megneveztük a telet, fehér hóember helyett jöhetnek szürke vagy fekete téli játékemberkék, fehér fésűvel a szájuk fölött?
Amit megnevezünk, az már a miénk, gyermekeinké.
Szibériában valamelyik folyót, talán a Jenyiszejt vagy Lénát, a nagy Szovjetunió visszafelé fordította-folyatta, hogy győzzön a természeten is. Na, elégelé ment véle a sok millió ember...
Nem tudjuk, mit szóltak mindehhez a halak. Annyi szent, hogy megrokkant a még fehér telünk, mert az idén még fehér volt, és a magunk kedve szerint formáztuk meg a hóembereinket. Vaj’ha ezt tehetnénk vezérlő nagyjainkkal is, nagy tavaszi kampányok idején!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
